Eltitkolták, hogy rezisztens baktérium terjed egy szociális otthonban

Múlt nyár óta fertőz az MRSA, egy antibiotikumnak ellenálló baktérium a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság bázakerettyei intézményében, a pszichiátriai betegeket gondozó Aranyág otthonban – ám a településen élőket erről csak decemberben tájékoztatták, írja a Népszava. A lapnak Csatlós Csilla, Bázakerettye októberben megválasztott polgármestere elmondta, hogy a háziorvos egy múlt heti közmeghallgatáson beszélt a betegségről, azután, hogy egy képviselőnek jelezte, szeretné tájékoztatni az ott élőket erről.

A bázakerettyei szociális otthon épülete
Fotó: zala.szgyf.gov.hu

A meghallgatáson készült leirat szerint a háziorvos, Varga István elismerte, hogy már tavaly nyáron is volt néhány eset, majd januárban rühességgel párosulva ismét felütötte a fejét a fertőzés. Ekkor a kormányhivatal népegészségügyi főosztályának segítségét kérte, fertőtlenítettek, és úgy tűnt, megoldódik a probléma. Aztán idén augusztusban újabb tömeges megbetegedések jelentkeztek, amire antibiotikum-kúrát alkalmazott, de novemberben az addig megbetegedéseknél erősebben támadott. Az orvos azt mondta: emiatt december 2-án egészségügyi vészhelyzetet rendelt el. Jelenleg az intézményben egy szint teljesen el van barikádozva, egy folyosót pedig teljesen lezártak, oda különítették el a fertőzötteket. Ehhez képest a lap helyi forrásoktól úgy tudja: elő-előfordulnak gondozottak a faluban.

Nem szokatlan vagy különösebben meglepő, hogy ilyesmi előforduljon egy szociális vagy fekvőbeteg intézményben, írja a lap, de a településen élők minderről több mint egy éven át nem kaptak semmiféle értesítést. Sőt, nemcsak a lakosok, az önkormányzat sem kapott hivatalos jelzést, ugyanígy csak pár hete értesült a fertőzésről a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság zalai főigazgatósága is. 

Szeretnénk majd szórólapon tájékoztatni a helyieket arról, hogy kell-e szűrés, mi a teendő, ha valaki észleli magán a fertőzés jeleit

– mondta a lapnak a polgármester. 

A Népszava úgy tudja, az intézményben körülbelül 20-25 gondozott kaphatta el a fertőzést, többen elképzelhető, hogy súlyos állapotban vannak. Információik szerint a betegség megjelenése óta több dolgozó is otthagyta az otthont, az ápolószemélyzet 20-25 százaléka is lecserélődött. Keresték Varga István háziorvost, és az intézmény korábbi vezetőjét is, de nem kívántak nyilatkozni, a megyei kormányhivatal népegészségügyi osztálya, az SZGYF zalai főigazgatósága pedig egyelőre nem válaszolt kérdéseikre.

Az MRSA-fertőzést a Staphylococcus aureus okozza, kisméretű, vöröses, pattanásra, égésre vagy pókcsípésre emlékeztető bőrtünettel kezdődik, ami gyorsan terjedhet a bőr mélyebb rétegeibe, fájdalmas tályogok alakulnak ki, amelyek sebészeti megnyitást igényelnek. Megeshet, hogy a baktérium a bőrben marad és nem terjed tovább, máskor azonban a keringésen át bejuthat egyéb szervekbe, szövetekbe. A fertőzések nagy része kórházi kezelés vagy ápolási ellátás során alakul ki, gyenge immunrendszer esetén halálos is lehet.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a sajtóhírekre reagálva csütörtökön délután közleményt adott ki. Azt írják: nincs egészségügyi vészhelyzet a Bázakerettyén működő szociális otthonban. A szociális ügyekért felelős államtitkár, Fülöp Attila azt mondta: „Van egy olyan egészségügyi helyzet, egy fertőzés, ami ismert, és amelyet már kezelnek szűrésekkel, az érintettek bevonásával" – idézte az MTI. „Az államtitkár hozzátette, hogy a fertőzés, amelyet eddig sem tusoltak el, nem jelent veszélyt a közösségre" – írja az MTI.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59