15 év fegyházat kapott a lakótársa bordáit eltörő szentesi férfi

Jogerősen 15 év fegyházbüntetést kapott pénteken a Szegedi Ítélőtáblán az a szentesi férfi, aki 2013-ban olyan brutalitással bántalmazta a vele, és élettársával, valamint gyermekével egy épületben élő ismerősét, hogy rajta életmentő műtétet kellett végrehajtani. Az MTI azt írja: a férfi  először december 30-án veszett össze az épületben lakó ismerősével, ekkor őt ököllel megütötte. Másnap újból összeszólalkoztak, majd a szentesi férfi szilveszter éjszakáján visszatért a házba, ahol újból lakótársára támadt. Ököllel verte és rugdosta a fejét, az áldozat testét és végtagjait is sok ütés érte. A bántalmazás nyomait ismeretlenül maradt személyek megpróbálták eltüntetni, a sértettet átöltöztették, átvitték egy másik ingatlanba, ahová a vádlott időközben oda érkező édesanyja hívta ki a mentőket.

A bántalmazás következtében a sértettnek megrepedt a mája, több bordája eltörött, életmentő műtétet hajtottak végre rajta, két hónapos gyógykezelés után hagyhatta el a kórházat. Ezután 3,5 évvel, 2017. augusztus 19-én a férfi egy ismerősénél bántalmazta két saját gyermekét, majd egy vasrúddal megütötte az unokái segítségére siető anyját. Az asszonyt fojtogatni kezdte, a nőnek sikerült a szomszédokhoz menekülnie. A hazatérő férfi ezután ismét rátámadt arra, akit 2013-ban is bántalmazott, majd újból megverte magával vitt gyerekeit. Az ekkorra már önkívületi állapotba került férfi ámokfutását rendőrök fékezték meg. Döntésével a táblabíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59