Karácsonyi buli után szúrta mellkason kollégáját egy szobafestő

Emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy letartóztatásban lévő, 49 éves budapesti férfi ellen, aki tavaly decemberben egy céges karácsonyi rendezvény után megkéselte egy kollégáját, írja közleményében az ügyészség. Az iratok szerint a karácsonyi bulit tavaly december 21-én tartották egy csepeli szállón, az ünneplő, italozó társasához csatlakozott a szállón lakó szobafestő is. 

A 49 éves férfi két kollégájának – köztük a későbbi sértettnek – szexuális ajánlatot tett, ám ezt mindketten elutasították. A buli után a társaság egyes tagjai – így a sértett és a vádlott is – egy szobában folytatták a szórakozást, amikor a vádlott az elutasítottság miatti haragjában meglökte a sértettet és az ugyanazon a szinten lévő saját szobájába ment. A sértett ekkor követni kezdte őt, hogy számon kérje, de a férfi becsapta előtte az ajtót, mire a későbbi áldozat abba belerúgott és szidni kezdte a férfit. 

Erre a 49 éves férfi fogott egy 20 centiméter pengehosszúságú kést, és a folyosón két alkalommal a sértett mellkasa felé szúrt. Az első szúrással nem találta el, de a második a mellkasába hatolt és az életveszélyes sérülést eredményezett. Az áldozat a szúrástól elesett és beverte a fejét, majd megpróbált elmenekülni,de a sérüléstől elgyengült, így a lépcsőházban leült. Ekkor az épületből a férfi már menekülni próbált, ám közben elhaladt a folyosón ülő áldozat mellett is és leöntötte a kezében lévő folyadékkal. A vérző áldozatot a többi kollégája találta meg, akik értesítették a mentőket és a rendőrséget. A sértettet újra kellett éleszteni, életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59