Megbüntették a Gozsdu udvar bizonsági szolgálatát diszkrimináció miatt

Hivatalosan bebizonyosodott, hogy 2018 októberében diszkrimináció történt a Gozsdu udvarban – közölte az aHang. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) határozatot hozott, és megbüntette a biztonsági szolgálatot ellátó céget, amiért megtagadták a 12 főből álló, nemzetközi roma delegációtól a belépést. Az EBH megtiltotta, hogy a jövőben megkülönböztessék a látogatókat származásuk miatt.

Két eljárás indult tavaly október óta, Kiss Márió képviseletét az aHang által felkért jogász látta el.

A szervezet szerint Kiss Márió ügyének győzelme az EBH előtt a Gozsdu udvar biztonsági szolgálatával szemben indított eljárásban annak is köszönhető, hogy sokan aláírták, terjesztették a „Gozsdu, engedj be” petíciót. 

Az első eljárást az EBH megszüntette, mert az egyetlen fellelhető cég jogilag nem volt felelősségre vonható. Azt írják, a mai napig tisztázatlan, hogy ki a felelős az udvar üzemeltetéséért.

Mivel a jogsértéstől számított egy éven belül lehet indítani új eljárást, júniusban egy újabb panasszal kérte Kiss Márió, hogy vonja eljárás alá az EBH a társasházakat üzemeltető céget és egy biztonsági céget is.

A meghallgatások során kiderült, hogy a passzázson a bejáratok őrzését az Iman Sec. Kft. végzi, a cég alkalmazottai akadályozták meg 2018 októberében, hogy a nemzetközi delegáció belépjen a Gozsdu udvar területére. A második eljárás 2019. júliusában indult, a szeptemberi meghallgatást követően a cég nem kommunikált érdemben többé, így a hatóság december 7-én jogerősen megállapította, hogy az Iman Security Kft. Kiss Márióval szemben roma nemzetiséghez tartozásával és bőrszínével összefüggésben megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, és köteles félmillió forint bírságot fizetni.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59