Demeter Szilárd elismerte, be akarták szántani a Nemzeti Kulturális Alapot

A Hír TV pénteki esti műsorában indokolta a héten elfogadott kulturális törvénycsomagot a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője, írja a 444.

A törvénytervezet elkészítésében is közreműködő Demeter Szilárd szerint a jogszabályi csomag arról szól, hogy

próbáljuk megszervezni a kulturális életet. Ez nem azt jelenti, hogy beleszólunk a művészek alkotói tevékenységébe. Nem adunk megrendelést, hogy nem tudom milyen propagandaanyagot kell gyártani.

A műsorvezető ezután felvetette, hogy „Vidnyánszky Attila úgy nyilatkozott nemrégiben, hogy az sem volna ördögtől való, ha a kormány kultúrpolitikája mondjuk a színházak repertoárjában megjelenne, bármilyen formában ”, majd arról kérdezte Demetert, hogy  mit gondol erről?

Én ezzel teljes mértékig egyetértek

– válaszolta Demeter.

Arról, hogy a kiszivárgott minisztériumi anyagban még szerepelt a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kiüresítése, de az benyújtott és elfogadott törvényben már nem, azt mondta, hogy

valóban volt ilyen gondolkodás. (...)  Sokat gondolkodtunk rajta, különböző modelleket dolgoztunk ki, de végülis megszületett az a politikai döntés, hogy most nem nyúlnak az NKA-hoz. Ami természetesen a döntéshozó felelőssége.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Belföld
Több ember született idén, és kevesebben haltak meg, mint tavaly

Csökkent Magyarországon a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában a KSH adatai szerint. Eddig többen házasodtak, mint tavaly.

augusztus 25., 09:33

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

4 órája

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34