Kézzel emelték fel az autót a rendőrök, hogy így mentsék meg egy 13 éves lány életét Kiskunhalason

2019.12.14. 11:17

Több ponton is meglehetősen elképesztő történetet hozott nyilvánosságra a rendőrség. Egy 32 éves férfi december 13-án este részegen ütött el egy biciklis kislányt Kiskunhalason. A gyerek olyan szerencsétlenül esett, hogy az autó alá szorult, a sofőr viszont ahelyett, hogy segített volna, el akart futni a helyszínről.

A Készenléti Rendőrség két járőre – Csortos Gábor rendőr főtörzsőrmester és Biloscsuk Zoltán rendőr főtörzsőrmester – viszont éppen szolgálatba tartott, amikor észrevették a balesetet és odamentek. Ekkor akart mellettük elszaladni a sofőr, akit visszatartottak. Miközben a férfit igazoltatták, meghallották, hogy az autó alól valaki segítséget kér. A kocsihoz siettek és a kerék alá szorulva meglátták a kislányt.

Mivel a gyerekre teljes súlyával ránehezedett az autó, a két járőr az alváznál fogva felemelte az autót, de a gyereket nem tudták kiemelni, ezért segítségért kiáltottak. ERRE KÉT GYALOGOS SIETETT A HELYSZÍNRE, AZ Ő SEGÍTSÉGÜKKEL SIKERÜLT A LÁNYT KIHÚZNI.

A rendőrök mentőt és tűzoltót kértek a helyszínre, a gyereket pedig – esetleges gerincsérüléstől tartva – mozgatása nélkül szolgálati kabátjukkal betakarták, miközben folyamatosan nyugtatták.

police
Fotó: Police.hu

A sofőrt – akinek egyébként jogosítványa sem volt – őrizetbe vették és  közúti baleset gondatlan okozás vétség valamint segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt eljárást indítottak ellen. A rendőrség kezdeményezte a férfi letartóztatását. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport