Harminc méteren át húzhatta autójával az alászorult gyereket a részeg sofőr

Kézzel emeltek fel az éppen arra járó rendőrök és gyalogosok egy autót pénteken este Kiskunhalason, miután meghallották, hogy valaki segítséget kér. Ekkor látták meg, hogy az autó alá szorult egy 13 éves kislány, írtuk szombaton. Az ittas sofőr épp el akart menekülni a helyszínről, ám a rendőrök feltartóztatták és eljárást indítottak ellene.

A Kecskeméti Járási Ügyészség közleményéből további részletek is kiderültek: a gyanú szerint „Kiskunhalason egy harmickét éves helybeli férfi ittasan, érvényes vezetői engedély nélkül haladt autójával, amikor ittasságából eredő figyelmetlensége miatt a STOP tábla ellenére nem adott elsőbbséget a kivilágított kerékpárján szabályosan haladó tizenhárom éves gyermeknek. Az ütközés következtében a gyermek az autó alá esett, azonban a férfi a balra kanyarodást befejezte és csak további mintegy harminc méter megtétele után állt meg. Ezután a férfi a járművéből kiszállt, a baleset helyszínét elhagyta és nem nyújtott segítséget az autó hátsó tengelye alá beszorult, súlyosan sérült gyermeknek."

A Kecskeméti Járási Ügyészség súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés és más bűncselekmény miatt a többszörösen büntetett előéletű 32 éves férfi letartóztatását indítványozta a bűnismétlés, hétfőn el is rendelték a letartóztatást, írja a birosag.hu.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59