Újabb kilenc évnek kezdhet neki Polt Péter

Beiktatták kedden Polt Pétert, így a legfőbb ügyész 2010–2019 után újabb kilenc évre maradhat posztján. A Fidesz egykori képviselőjeként az ügyészség elfogulatlan működése felett őrködő Polt már 2000-től 2006-ig betöltötte posztját, ám utána Sólyom László államfő az akkori katonai főügyészt, Kovács Tamást javasolta, akit mind az MSZP–SZDSZ koalíció, mind az ellenzékben lévő Fidesz és MDF is támogatott.

A Fidesz nem törekedett konszenzusra, többségével élve szavazta meg Polt Pétert, 2010-ben, akit be is betonozott a pozícióba azzal, hogy a legfőbb ügyész megválasztásához kétharmados többség kell, ráadásul úgy, hogy amennyiben nem választanak új személyt, úgy a hivatalban lévő mandátuma automatikusan meghosszabbodik.

Az ügyészség függetlensége egyértelműen hozzátartozik az igazságszolgáltatás függetlenségéhez és önállóságához

 – mondta Kövér László házelnök az egykori fideszes képviselőről, aki egykori bírók szerint is politikailag elfogultan döntött a Fidesznek kényes ügyekben, például amikor nem indított nyomozást a kormányfő, Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Elios vitatható tendergyőzelmei kapcsán. 

Polt Péter legfőbb ügyészként különösen fontosnak tartja, hogy az igazságügyi együttműködések terén Magyarország az aktív államok között jelenjen meg – mind Európában, mind azon kívül

 – méltatta őt a Legfőbb Ügyészség honlapja, nem téve említést arról, hogy a magyar kormány aktívan ellenzi hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Legfőbb Ügyészséghez (EPPO), amelynek az EU-ból csak a távozó Egyesült Királyság, azon kívül Írország, Svédország, Dánia és Lengyelország nem tagja.

Az ügyész nem látszatra dolgozik, hanem a kötelesség lelkiismeretes kielégítésében találja legfőbb jutalmát

– mondta el működésének legfőbb jutalmáról Polt, idézve Hammersberg Jenőt, aki 1896 és 1902 között töltötte be a királyi főügyészi pozíciót.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59