Gréczyt újabb zaklatással vádolják, ezúttal egy ismeretlen

Rövid időn belül a harmadik cikksorozat jelenik meg a kormányközeli sajtóban arról, hogy Gréczy Zsolt így vagy úgy, de nőket ostromol kéretlenül. A Borsban megjelent, egyébként a vádló Facebook-poszt önkéntes eltávolításával zárult „Dolly Roll-sztori” után a Pesti Srácok közölt videót hasonló témában, hasonló állításokkal egy jobboldali érintettel, erről aztán kiderült, hogy nem egészen úgy történt, ahogy azt a kormánysajtó állítja.

A legújabb, harmadik ügy azzal kezdődött, hogy egy ismeretlen feladó egy nevet nem tartalmazó gmailes címről több újság szerkesztőségét is megkereste kedd este egy történettel, miszerint 2015-ben egy fehérvári DK-rendezvényen ismerkedett meg Gréczyvel, aki elkérte tőle a telefonszámát, de ő – mármint a levélíró – csak a nevét árulta el neki. A történet szerint ez is elég volt Gréczynek, aki már másnap bejelölte a Facebookon, és nyomulni kezdett rá, képeket is küldve neki. A levélhez négy képet is csatolt a feladó. Kettőn felismerhetően Gréczy fotózza magát egy tükör előtt kevés ruhában, de az intim részei nem látszanak. Másik kettőn nem látszik arc, az egyiken egy foltos alsógatya, a másikon egy tompor van közelről. A levél állításait tényként kezelve hozta le a kormánymédia szerdán.

Gréczy Zsolt megkeresésünkre azt mondta, aljas rágalom, szemenszedett hazugság minden állítás, és ezt be is fogja bizonyítani. Ami a képeket illeti, büntetőfeljelentést tesz, és az eljárás feladata lesz majd, hogy az igazságot kiderítse.

Beszéltünk Gyurcsány Ferenccel is. A DK elnöke szerint onnantól kezdve közügy a történet, ha a zaklatás megalapozott vádja felmerül. „Gréczy Zsolt esetében eddig, a sokadik próbálkozás ellenére sem igazolódott be a vád” – mondta. Az intim fotókat Gyurcsány nem tartja politikai kérdésnek, de ha a zaklatás beigazolódik, annak a DK-n belül természetesen következménye lesz, közölte. Gyurcsány kérdésünkre azt is mondta, természetesen beszélt Gréczyvel, de egyelőre nem politikai kérdésnek tartja az ügyet, így politikai következményeit ezért nem vonta le.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34