Sebészek mondtak fel a Szent Margit Kórházban is, Kásler vizsgálatot rendelt el

D MTZ20110223033
2019.12.18. 12:48

Vizsgálatot rendelt el Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Szent Margit Kórházban, ahol Imreh Domonkos főorvos menesztése és nyugdíjazása után hét sebészorvos adta be felmondását. Információink szerint nem az ügyeleti díjak miatt akarnak távozni az orvosok, hanem az új osztályvezető személyét nem fogadják el. 

A kórház menedzsmentje az Index kérdésére azt közölte: valóban hét sebész szakorvos nyújtotta be írásban lemondási szándékát, de közülük azóta többen jelezték, hogy döntésük nem végleges, januárban kívánnak dönteni arról, hol folytatják pályafutásukat. Emellett a kórházvezetés gondoskodik arról, hogy az esetlegesen távozó kollégák helyett kiváló szakemberekkel erősítsék meg a Szent Margit Kórház Sebészeti Osztályát.

Mint a Jahn Ferenc kórház esetében is megírtuk: ha a 2 hónapos felmondási ideje lejártával ennyi sebész szakorvos távozik egyszerre egy kórházból, és nem sikerül a helyükre új szakorvosokat leigazolni, az komoly fennakadásokat okozhat a sebészeti ügyeletek megszervezésénél.   

Az eset óta azt találgatja mindenki, mi lehetett az elismert főorvos menesztésének és a többi sebész távozásának valódi oka. Imreh Domonkos elismert név a szakmában. Olyan érvarrási technikát dolgozott ki például, amely nemzetközi tudományos elismerést vívott ki az idegsebészetben is, és amelyet a bangladesi sziámi ikrek szétválasztásához való felkészülésben is felhasznált Csókay András idegsebész és csapata, írja a Magyar Nemzet. A 64 éves Imreh Domonkos ugyan elérte a nyugdíjkorhatárt, de volt rá jogszabályi lehetőség, hogy a posztján maradjon. A főigazgató november 28-án közölte a főorvossal, hogy a kórházban ledolgozott 38 év után már nincs rá szükség, a parkolót sem használhatja, sőt dolgoznia sem kell a felmentés több hónapos ideje alatt.

Az ügyről először a 24.hu írt. A kórház vezetése akkor azt közölte: természetes, hogy egy  vezetőváltás kapcsán átmenetileg felerősödik a mobilitás egy ilyen osztályon. Az osztályvezetői feladatok ellátására pályázatot írtak ki, amely már olvasható a Szent Margit Kórház honlapján. Az Indexhez eljutottak olyan információk is, hogy

a hét sebész szakorvos nem pusztán Imreh Domonkos menesztése miatt fontolgatja most a távozást, hanem az osztály vezetésére kijelölt utód személyével elégedetlenek.

A kormányzathoz közelálló Magyar Nemzet ugyanakkor most Csókay András idegsebészt idézve arra utalgat, hogy a főorvos menesztése mögött politikai okok húzódnak meg. A korábban is erősen vitatható nyilatkozatokat tevő Csókay a cikkben azt állítja, hogy "megindult az ­50-es évek mintájára a kormánypárti és jó szakemberek kinyírása", illetve hogy "sok intézményből a balliberális kórházvezetők igyekeznek eltávolítani azokat, akik keresztény és nemzeti gondolkodású orvosok, miközben fennhangon szidják a magyar egészségügyet, amelyet már régóta ők tesznek tönkre". A cikkben megemlítik, hogy Badacsonyi Szabolcs, a kórház főigazgatója korábban a SZDSZ-ben politizált, míg Imreh doktor közismerten jobboldali és keresztény irányultságú.

Badacsonyi Szabolcs nem kívánta kommentálni ezeket az állításokat. Az Index kérdésére ezt írta: 

A kórház főigazgatója arra törekszik, hogy a Kórházat megóvja a politikai támadásoktól, erre kérte a helyi közélet meghatározó szereplőit is. Ennek megfelelően nem kíván a sajtóban reagálni a személyét és ezen keresztül a Kórházat ért nemtelen politikai  támadásokra.

A kórház korábbi közleményében szakmai és magatartásbeli tényezőkkel indokolta Imreh Domonkos felmentését.  Az Indexnek küldött újabb közleményükben ezt írják:

Ismételten hangsúlyozzuk, hogy dr. Imreh Domonkost az öregségi nyugdíjkorhatár elérése miatt mentette fel a Szent Margit Kórház főigazgatója. Ez nem egy hirtelen döntés eredménye volt, hiszen erről a főorvost a főigazgató már egy évvel korábban, 2018 szeptemberében tájékoztatta.

Az Indexhez eljutottak olyan információk is, hogy ahogy a Jahn Ferenc Dél-pesti kórházban felmondott sebész szakorvosok ügyében, itt is az ügyeleti díjak összege válthatta ki a tömeges felmondást, de ezt a Szent Margit Kórház vezetése határozottan cáfolta.

Mint írt: a mindennapi kötelező ügyeleti ellátás bevezetésekor, azaz 2016 áprilisától az osztály orvosai csak úgy vállalták az önként vállalt túlmunkát, ha kiemelt ügyeleti díjazást kapnak. Tekintettel arra, hogy később az osztály orvosi létszáma közel kétszeresére nőtt, a központi béremelés révén pedig a szakorvosi bérek bruttó havi 206 ezer forinttal emelkedtek, a kórházvezetés kezdeményezte a kiemelt ügyeleti díj felülvizsgálatát, melynek kis mértékű csökkentését az orvosok akkor elfogadták.

Miután az orvos létszám tovább nőtt, a kórház tartozásállománya viszont a béremelések miatt folyamatosan emelkedett, a kórház vezetése a kiemelt ügyeleti díjról szóló megállapodást nem hosszabbította meg, mivel annak kiváltó okai megszűntek, fenntartása pedig intézményen belül jelentett volna bérfeszültséget a többi, legalább ekkora ügyeleti terhelésnek kitett osztályok orvosaival szemben, írta kérdésünkre a Szent Margit Kórház. Ezután a menedzsment egy méltányos ügyeleti díjazásra tett javaslatot, amit a sebészeti osztály orvosai december hónapra el is fogadtak.

Nem igaz tehát, hogy az osztály bármely munkatársa az ügyeleti díjazás vagy a túlterheltség miatt mondott volna fel - közölte a kórház.

Az ügyben kerestük Imreh Domonkost is, de telefonján nem tudtuk elérni. 

(Borítókép:  Máthé Zoltán / MTI)