Mondvacsinált indokokkal csalta el a sofőröket, hogy társa ellophassa az értékeiket

Ugyanazzal a módszerrel károsított meg egy román férfi és társa román állampolgárokat az M1-es autópálya egyik parkolójában 2018 júniusában és októberében. A jelenleg letartóztatásban lévő férfi alvó sofőröket ébresztett fel: első esetben egy belga rendszámú teherautó román állampolgárságú vezetőjét. Azt mondta, hogy meghibásodott a járműve, és közben a sofőrt a jármű hátuljához csalta. Ezalatt társa a nyitva maradt vezetőfülkéből ellopta a sértett 2100 eurónyi pénzét. Amikor a sofőr meglátta, hogy az egyik elkövető behajol a vezetőfülkébe, odarohant, kérdőre vonta az illetőt, aki viszont gázsprayt vett elő és szembe fújta a sértettet. Ezután a két férfi elfutott, és elmenekültek. Összesen 681 513 forinttal károsították meg a sofőrt, írja a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.

Ugyanebben a parkolóban, szintén a hajnali órákban vetették be ismét ezt a módszert októberben: akkor egy személyautóban alvó román román állampolgárságú sértettet ébresztettek fel és csaltak hátra kitalált indokkal. A férfi társa közben a nyitva maradt gépkocsi anyósüléséről ellopta a sértett kézitáskáját, amiben 540 eurónyi készpénz, iratok és mobiltelefon volt. 271 354 forintos kára keletkezett az illetőnek.

A sértettek figyelmét elterelő férfit még idén áprilisban előzetes letartóztatásba helyezték. A Tatai Járási Ügyészség lopás miatt emelt vádat.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Belföld
Több ember született idén, és kevesebben haltak meg, mint tavaly

Csökkent Magyarországon a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában a KSH adatai szerint. Eddig többen házasodtak, mint tavaly.

augusztus 25., 09:33

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

4 órája

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34