Öngyilkos akart lenni a börtönben Portik Tamás

Öngyilkosságot kísérelt meg börtöncellájában Portik Tamás, akit a Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtással vádolnak – tudta meg a Blikk

A lap azt írja: a több emberöléssel is összefüggésbe hozott férfi kétszer is megpróbált végezni magával. Először az ereit próbálta felvágni, másodszor a varratokat tépte le a kezéről. Az életét a fegyőrök ébersége mentette meg. 

Bolyai János, Portik Tamás ügyvédje a Blikknek azt mondta: nem tudja cáfolni ezeket az értesüléseket, de  ügyfele kérésére többet nem mondhat erről. 

Portik Tamás az olajszőkítésben élen járó Energol Rt. egyik egykori irányítója volt.  A Prisztás-gyilkosság miatt 15 évre ítélték, az Aranykéz utcai robbantás felbujtójaként tizenhárom évet kapott.

Egy új eljárásban azzal is megvádolták, hogy Gyárfás Tamás őt bízta meg Fenyő János megölésével, és Portik meg is szervezte a gyilkosságot.  Eljárás folyik ellene a  Lakatos Csaba elleni 1996-os merénylet miatt is. A fogathajtóra  1996. november 13-án este az ügetőn négy lövést adtak le,  és három golyó el is találta. Az ügyészség szerint a gyilkosságra Portik adott megbízást.  

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Belföld
Több ember született idén, és kevesebben haltak meg, mint tavaly

Csökkent Magyarországon a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában a KSH adatai szerint. Eddig többen házasodtak, mint tavaly.

augusztus 25., 09:33

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

4 órája

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34