Az ügyészség szerint ők mindent megtettek, hogy a győri gyerekgyilkos börtönben maradjon

A Legfőbb Ügyészség szerint ők „minden törvényes eszközzel felléptek annak érdekében, hogy a győri gyermekgyilkossághoz vezető láncolat ne következhessen be”, írták az MTI-nek.

A férfi 2016 májusában kalapáccsal és egy papírvágó szikével életveszélyes sérüléseket okozott a feleségének, ezért emberölés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt 2017 decemberében öt év fegyházra ítélték. Az idén szeptember 11-én pártfogó felügyelet elrendelése mellett feltételesen szabadlábra helyezték; a másodfokú bíróság helybenhagyta a döntést.

A férfi múlt vasárnap megölte 10 éves fiát és 13 éves nevelt lányát, majd öngyilkosságot követett el. A lakásban tartózkodott a harmadik testvér, egy hatéves kislány is. A két gyerek és a férfi holttestét azután találták meg, hogy az elvált feleség értesítette a rendőrséget, mert nem tudott kapcsolatba lépni két nagyobb gyermekével.

A Legfőbb Ügyészség közleményében azt is írja, hogy a korábbi büntetőeljárásban a férfi kiskorú gyermekei fölötti szülői felügyeleti jogának megszüntetését indítványozta a Vas Megyei Főügyészség. Az ügyészi indítványt a Szombathelyi Törvényszék egyéb törvényes útra utasította.

A büntetőügy másodfokú eljárásában a Győri Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet megváltoztatását indítványozta, az első fokon kiszabott öt év fegyházbüntetésnél súlyosabb szabadságvesztést és a szülői felügyeleti jog megszüntetését kezdeményezte. A Győri Ítélőtábla az ügyészségi fellebbezésnek nem adott helyt, az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A jogerős ítélet után a Vas Megyei Főügyészség keresetet nyújtott be a Szombathelyi Járásbírósághoz a férfi szülői felügyeleti jogának megszüntetésére. A Szombathelyi Járásbíróság a szülői felügyeletet megszüntette azzal, hogy gyermekeivel a férfi továbbra is jogosult volt a kapcsolattartásra.

A férfit a fegyházbüntetésből 2019 szeptemberében a Szombathelyi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírója feltételes szabadságra bocsátotta. A végzés ellen a Vas Megyei Főügyészség fellebbezett, és indítványozta, hogy másodfokon mellőzzék az elítélt feltételes szabadságra bocsátását. A Szombathelyi Törvényszék az ügyészi fellebbezésnek nem adott helyt, az elsőfokú bíróság határozatát helybenhagyta.

Az eljáró ügyészi szervek a férfival szemben emberölés kísérlete miatt indult büntetőeljárásban a kiszabott szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kértek, a szülői felügyeleti jog megszüntetését már a büntetőeljárásban is indítványozták, majd polgári pert indítottak a szülői felügyeleti jog megszüntetése érdekében, valamint a férfi feltételes szabadságra bocsátását is ellenezték, írja az ügyészség.

A rendőrség több ember sérelmére elkövetett emberölés gyanúja miatt indított büntetőeljárás keretében vizsgálja a gyerekgyilkosság körülményeit. Az ügyben Varga Judit igazságügyi miniszter vizsgálatot rendelt el.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, súlyos hibát követtek el mind az első-, mind a másodfokú eljárásban azok, akik a győri gyermekgyilkosság elkövetőjének korábbi büntetése alóli feltételes szabadságáról döntöttek. Szerinte ha a bíróság nem a legenyhébb büntetést szabta volna ki a férfira, akkor az még mindig börtönben ülne.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59