Húszmilliót emelhetett le az idősek otthona tulajdonosa az egyik lakó számlájáról

2019.12.20. 12:07

Közel húszmillió forintot emelt le gyanú szerint a porrogi Naplemente Idősek Otthona tulajdonosa az intézmény egyik lakójának számlájáról, a rendőrség a nőt kedden őrizetbe vette, és sikkasztás ügyében nyomoz. A hírek szerint 2018 nyarán történt mindez, a sértett pedig erről semmit nem tudott. A rendőrség közleménye szerint a tulajdonos a pénzt saját céljaira használta fel. A Somogy megyei hírportál azt írja, a sértett egy idős nő.

Porrog egy apró település Somogy megyében, a legutóbbi adatok szerint kicsit több, mint kétszáz lakossal. Itt működik a Fő utcán a négy épületből álló idősek otthona, saját leírásuk alapján az intézményben harmincnégy ember fér el.

A tulajdonos nő telefonszáma rögtön hangpostára kapcsolt, lánya pedig annyit mondott az Indexnek, az otthon családi vállalkozás, többet viszont nem akar nyilatkozni az ügyről.

Porrog polgármestere, Madarász Zoltán szintén azt mondta, hogy az intézmény teljes egészében magánkézben van, az önkormányzathoz annak nincs köze. Hozzátette, körülbelül 2015 óta működhet a településen az idősek otthona, a tulajdonos pedig bár be van jelentve a faluba, nem porrogi. Madarász azt is mondta az Indexnek, részleteket nem tud az ügyről, ő is a hírekből értesült mindenről. Hozzátette, hogy annak persze nem örül, hogy a település neve így kerül bele a médiába.

14050-2019-659bü.PNG
Fotó: Police.hu

Az otthont mindenesetre néhány hónapja már árulják, 140 millió forintért. Aki ezt kifizeti, nem csak az ingatlant, hanem az egész vállalkozást veheti át mindenestül.