Mintegy 100 ezer kilogrammnyi adományt gyűjtött a Mikulásgyár

Bezár szombaton este a Mikulásgyár, közölték a szervezők az MTI-vel. A karitatív akció keretében eddig már csaknem 20 ezren adták le ajándékaikat a fővárosi Millenáris Parkban. A Mikulásgyárba több mint 50 cég küldött önkénteseket, majdnem 700 civil, vállalati dolgozó kapcsolódott be a munkába.

Idén sikerült mintegy 100 000 kilogrammnyi adományt, köztük 50 ezer könyvet összegyűjteni.

A legtöbb magánszemély idén is tartós élelmiszert ajánlott fel a rászorulóknak, de sokan adományoztak játékot, tisztító- és tisztálkodási szereket, ruhákat, de volt, aki fenyőfát vagy számítógépet hozott, áll a közleményben. Vidéken a postahivatalokban is fel lehetett adni az adományokat, a Magyar Postának köszönhetően még szombaton is érkeznek szállítmányok Budapestre. Ezeket is a Magyar Vöröskereszt továbbítja a mélyszegénységben élő családokhoz, írták.

Az idén tizenötödik alkalommal megrendezett karácsonyi jótékonysági akció keretében november 29-étől lehetett ajándékokat felajánlani a rászorulóknak.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34