Nevet vált, így EMIH Magyar Zsidók Szövetsége néven folytatja Köves Slomó hitközsége

2019.12.21. 09:12

Történelmi jelentőségűnek nevezték az egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) csütörtöki rendkívüli közgyűlésén a szervezet és a kormány között novemberben megkötött megállapodást, írja a Népszava

A közgyűlésen döntöttek arról, hogy a szervezet rövid neve arra módosul: EMIH Magyar Zsidók Szövetsége.

Ezt pedig a lap szerint azzal indokolták, hogy

Az EMIH az elmúlt években – a szakrális hitéleten túlmutatva – egyre több területen képviseli az autentikus zsidóság értékeit, fontos, hogy ez a szervezet nevében is megjelenjen.

Arról is beszámoltunk, hogy nemcsak komplex megállapodást kötött a kormánnyal, de kulturális célokra is nagy összegű támogatásra tett szert az EMIH. Méghozzá egy volt pártszékház felújítására és benne egy kulturális komplexum kialakítására költenék a kormány által megítélt csaknem kétmilliárd forintot - közölte honlapján a hitközség. Beszámoltunk ugyanis róla, noha a kormány maga határozta meg, hogy csak előadó-művészeti szervezetek kaphatnak a kultúrtaót helyettesítő támogatásból, a most nyilvánossá vált döntések alapján mégis sokszor pályázati azonosító nélkül kaptak tízmilliókat vagy akár milliárdokat fideszes politikusokhoz köthető cégek, önkormányzatok, tűzoltó egyesületek, egymilliárdot egy Nemzeti Színházhoz köthető nonprofit kft (miközben a Vidnyánszky Attila vezette intézmény amúgy is eddigi támogatása ötszörösét kapja), és ebből a pénzből jutott 1,8 milliárd az EMIH-nek is.