Lerohadásra hivatkozva bezáratták a koleszt, majd a diákokat átvitték egy penészes-rozsdás másik épületbe
További Belföld cikkek
Kétfelől is reagáltak a Kisképző kollégiumának kiköltöztetéséről írt vasárnapi cikkünkre. Egyrészt az egyetem elküldte a hivatalos álláspontját arról, hogy mi történik, másrészt kaptunk képeket arról, milyen körülmények közé költöznek a diákok addig, amíg a mostani épületüket felújítják.
Rövid visszatekintés: azt írtuk, hogy a "Kisképző", azaz a Képzőművészeti Egyetem fenntartásában lévő művészeti szakközépiskola kollégiumát kiürítik, de úgy, hogy erről nem egyeztettek érdemben az érintettekkel, csak ultimátumot kapott mindenki, emellett egyéb furcsaságokat is felfedezni vélnek a kisképzősök a történetben.
Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ az egyetemtől, hétfőn viszont igen. Ebben Sárik Zoltán, az egyetem kancellárja azt írta, hogy
- A felújítás az 1408/2019. (VII. 8.) számú kormányhatározat szerint megy, a lebonyolításért a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. felelős. A kollégiumok épületei munka, tűz- és balesetvédelmi szempontból rendkívül aggályosak, az épületek műszaki állapota nem felel meg a biztonságos oktatás-nevelés követelményeinek, az azonnali felújítás nem odázható.
- Volt egy kormányhivatali közegészségügyi ellenőrzés november 5-én, ami hiányosságokat tárt fel, az ,,egészségtelen lakhatási körülmények nem biztositják az egészséges környezetben nevelkedés, valamint a megfelelő testi fejlődés jogát". Emiatt a kancellár december 5-én napján döntést hozott, hogy bezárja a kollégiumokat december 23-án.
- Ahová a diákokat elhelyezik (Mogyoródi út 21), az magasabb színvonalú szolgáltatást tud nyújtani, és nincs is messze a BKK futár tervezője alapján.
- Voltak előzetes tájékoztatások és egyeztetések arról, mi várható, a diákok megnézhették az új helyüket is. Azért most költöztetik ki a diákokat, mert most van téli szünet.
- Az ingatlanok nem kerülnek át más fenntartásba vagy tulajdonba, eddig nem mentettek fel ott dolgozó munkatársat.
Ez volt tehát a kancellári levél. Eközben ugyanakkor írtak nekünk olyanok is, akik tudják, hogy milyen körülmények közé költöznek most a diákok, és képeket is küldtek. (Kattintásra galéria nyílik)
Forrásunk azt írta, a szobák kicsik, a szárítók minden helyet elvesznek, ágyak helyett rövid matracok vannak, penészesek a fürdőkben a plafonok, folyik a rozsda a csöveken és a falakon, és itt minden bizonnyal nem lesznek olyan "kisképzős" közösségi események, előadások, mint az eddigi koleszban. Ráadásul az új, Mogyoródi úti kollégiumot illetően a diákok
rettegnek, hogy mikor bizonyos napokon az utolsó óráikról késő délután, olykor este érnek vissza, rájuk támadnak.