A várt összeg felét vagy töredékét kapták év végi juttatásként a mentősök

2019.12.23. 08:20 Módosítva: 2019.12.23. 10:32

A szokásos, kollektív szerződésben rögzített 37 240 forintnyi év végi juttatás helyett néhányan csak pár ezer forintot kaptak, valakinek pedig csak 4500 forintot utaltak az Országos Mentőszolgálatnál. Az OMSZ is megerősítette, hogy nem mindenki a várt összeget kapta, írja a Népszava. 

A lap szerint az ügy úgy kezdődött, hogy a szolgálatnál működő egyik szakszervezet, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége megtámadta a 2016. végén megkötött kollektív szerződést. Főleg azt kifogásolták, hogy ők maguk nem lehetettek ott a szerződéssel kapcsolatos tárgyalásokon.

A kifogásuk után a Kúria hatályon kívül helyezte a kollektív szerződést. Ezzel viszont a megállapodásban foglalt, fix összegben meghatározott több juttatás (munkaruha-mosatás, cipőhasználat és bankszámla költségének térítése is) odaveszett, írja a lap.

Kármentesítésként aztán az Országos Mentőszolgálat főigazgatója úgy döntött, az eddig költségtérítésként utalt juttatást munkabérként fizetik ki. De mivel a juttatás helyett munkabérként számfejtették le az összeget, több dolgozótól nagyobb tételt vontak le a Népszava szerint. 

Így aztán valakinek 2-3 ezret utaltak, valakinek csak a juttatás felét vagy a háromnegyedét. Aki 4500 forintot kapott, vissza is utalta.

Az Országos Mentőszolgálat a lap kérdéseire az ügyben azt válaszolta, a Kúria döntésének időpontja miatt az év végi juttatásokat csak hóközi kifizetésként folyósíthatták, ez pedig befolyásolta a levonások mértékét. A következő hónapra kompenzációt ígértek. A főállású munkavállalóknak bruttó 56 ezer forintot számfejtettek, 7963 főnek pedig összesen nettó 262,3 millió forintot fizettek ki.