Csak az újév hozza el a rendes telet

A télies karácsony kedvelői számára csupa rossz hírrel szolgálhatunk: sem szentestére, sem a következő két napban nem lesz sem hó, sem rendes téli idő, ehelyett a novemberi időjárásra hajazó szutyok folytatódik számottevő széllel kísérve. De az újév első napjaiban fordulhat a kocka, és utána akár nagyobb havazás is nyakunkba szakadhat.  

Az Időkép és az OMSZ előrejelzése szerint december 24-én 5 és 10 fok között alakul a napi hőmérséklet, az északnyugati szelet a Dunántúlon és a középső országrészben sokfelé kísérik viharos lökések, de délutántól csökken a szél sebessége. Szabolcsban egészen estig esőre lehet számítani, de máshol is sok lesz a felhő. Karácsony első napján a felhőátvonulások mellett elszórtan alakulhatnak ki záporok, sőt, az északi hegyvidékeken a hajnali és esti órákban akár hózápor is előfordulhat. Középen és nyugaton továbbra is erős, helyenként viharos lesz az északnyugati szél. Hajnalban -3, +5, napközben 5-10 fok valószínű. 

Karácsony másnapján változóan felhős-napos idő ígérkezik, legfeljebb helyenként délen és északkeleten lehet kisebb zápor. Az északnyugati szelet továbbra is többfelé élénk, erős lökések kísérhetik. Hajnalban -4, +4, kora délután 4-8 fok várható. Pénteken hosszabb-rövidebb napos időszakok mindenhol lehetnek, futó zápor, hózápor északkeleten fordulhat elő. Az északnyugati szél ekkorra már veszít erejéből és pár fokot visszaesik a hőmérséklet: hajnalban sokfelé kell fagyra készülni, napközben 3-6 fokra van kilátás.

December utolsó napjaira megjönnek a mínuszok, a nappali maximumok 3-4 fok körül alakulnak, január 2-3-án pedig akár hózáporok is előfordulhatnak az Időkép szerint. A Kiderul.hu munkatársa, Molnár László a 24.hu-nak azt mondta: úgy látja, a január meghozza az igazi telet: előreláthatóan január 7-től komoly fagyok és nagyobb mennyiségű, országos havazás érkezik.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59