Szakszervezet: 10 ezer rendvédelmen belül dolgozó ember kimaradhat az év végi jutalomból

Egy kiszivárgott belügyminisztériumi rendelet szerint a belügyi tárca irányítása alá tartozó rendvédelmi szervek hivatalos szolgálati viszonyban álló tagjai félmilliós juttatásban részesülnek az év végén, írtuk meg 24-én.

A Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke az ATV Híradójának arról beszélt, ő is látta a rendeletet, és reméli, hogy azért nem jelent még meg a Magyar Közlönyben, mert orvosolni fogják azt a problémát, hogy a jutalom csak a szolgálati viszonyban állókra vonatkozik, így csaknem 10 ezer rendvédelmen belül dolgozó ember kimaradhat a jutalomból.

Bárdos Judit az ATV-nek elmondta, körülbelül körülbelül 60 ezren vannak állományban, ebből 50 ezren meg is kapják ezt az év végi juttatást, ám a tervezet szerint az a 10 ezer ember, akik rendvédelmi, igazgatási jogviszonyban állnak vagy munkavállalóként dolgoznak, ők kimaradnak belőle. "Tehát kap például a rendőr, a tűzoltó, a büntetésvégrehajtási őr, de akik az irattárban dolgoznak vagy részt vesznek egy nyomozásban, de funkcionális munkát végeznek: ők nem kapnak", fogalmazott.

Az irodában együtt ül egy hivatásos és egy rendvédelmi, igazgatási alkalmazott, az egyik kap, a másik meg nem kap semmit. Nagyon borzasztó dolog lesz magán a rendvédelmen belül, hiszen a minisztériumokban így nem különböztettek. És pontosan a rendvédelemben különböztetnek az egyes foglalkoztatási jogviszonyok között, ez nagyon nagy baj

mondta a szakszervezeti elnök.

Keddi cikkünk megírásakor kerestük a Belügyminisztérium sajtóosztályát, onnan ma a következő választ kaptuk:

A jogszabályok és a jogszabálynak nem minősülő egyéb jogi dokumentumok hiteles szövegét a Magyar Közlönyben, és nem valamely Facebook-oldalon teszi közzé a jogalkotó. Ismereteink szerint a Magyar Közlöny következő száma 2019. december 27-én jelenik meg.

.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59