Az már biztos, hogy nem Cs. József betöréséről mintázzák majd az Ocean's Eleven legújabb részét

A 32 éves Cs. József nem született mestertolvajnak, de nem mindenki születhet annak.

De Cs. Józsefnek is lehetnek álmai, tervei, okosságai. És reménye arra, hogy ezeket meg is valósítja.

Egyelőre csak reménye, mert a férfi legutóbbi akciója balul sült el. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába december 25-én 7 óra 12 perckor érkezett bejelentés, miszerint az egyik bátonyterenyei italboltba ismeretlen személy betört.

Ekkor a nyomozók még nem sejthették, hogy az ismeretlen személy valójában Cs. József.

De aztán elég hamar kiderítették, merthogy Cs. József - mint már említettem - nem egy született mestertolvaj. A férfi december 24-én 16 óra és december 25-én 6 óra között az egyik bátonyterenyei italbolt tetején elhelyezett hullámpalát félretolta, az italbolt egyik mellékhelyiségének mennyezetét megrongálta, majd ezen át bejutott a kocsmába. És elvitte a szajrét: több tízezer forint készpénzt és egy üveg úgynevezett szeszes italt.

Minderről a police.hu számolt be. 

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59