Kiváncsi volt, milyen a kollégája bicskája, aki inkább megszúrta

A budapesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint minden különösebb előzmény nélkül szúrta meg kollégáját.  Az eset még tavaly nyáron történt, augusztus 8-án 17 óra körül érkezett hozzájuk a bejelentés, miszerint az újpesti metróállomáson egy férfi megszúrta a munkatársát. 

A nyomozás szerint a 24 éves V. Dávid minden előzetes vita nélkül szúrta meg az áldozatot. A férfi a bicska felől érdeklődött, mert ő is szeretett volna venni, mire az elkövető a minőség bemutatásának egy igen különös módját választotta: 

Minden különösebb ok vagy előzmény nélkül többször is megszúrta a kollégáját. 

Az életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztály Vizsgálati Alosztály munkatársai az ügyet átadták az illetékes ügyészségnek. 

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59