Talicskát és mikrohullámú sütőt is hagytak fent utasok a BKV járművein 2019-ben

Idén is a hivatalos dokumentumok, pénz, tárcák, mobiltelefonok, tornazsákok és táskák, cipők és ruhanemű, valamint kulcsok tartoztak a legjellemzőbb tárgyak közé, amelyeket utasaink járműveinken felejtettek, írja Facebook-posztjában a BKV. 

Majd hozzáteszik, a talált tárgyak között szokványosnak számító darabok mellett ebben az évben az érdekesebbek közé tartozott

egy elhagyott talicska, három mikrohullámú sütő, laptop, de találtak több rollert, gördeszkát és hangszert is, sőt festmény is érkezett a Talált Tárgy Kezelőségére.

A társaság posztjában azt írja, a talált tárgyak leadását a megtalálók számára széles körben biztosítja: forgalmasabb csomópontokban, a végállomásokon, valamint a forgalomirányító helyszíneken dolgozó munkatársaknak adhatják le a talált tárgyakat, de a BKK Ügyfélközpontokban is megtehetik. További részletek itt.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59