A 22 éves helyettes államtitkár szerint nem a terrorizmus, hanem Oroszország jelenthet veszélyt Európára

Novák Katalin Emmi-államtitkár a 22 éves joghallgató Rácz Zsófiát mutatta be friss család- és ifjúságügyért felelős helyettes államtitkárként Facebook-oldalán még december elején. Ahogy megírtuk, a bejelentés után rögtön kezdeményeztek egy jogszabály-módosítást is az ifjúságpolitikáért felelős helyettes államtitkári pozíció esetében, hogy Rácz kinevezhető legyen, amit a parlament el is fogadott még az év vége előtt.

Rácz Zsófia a 2013-ban létrehozott, kormányközeli Alapjogokért Központból ment ki a féléves ösztöndíjra Washingtonba, amit végül nem töltött ki, hazatért, élve a lehetőséggel, hogy Novák mellett dolgozhat. Míg kint volt, idén nyáron a washingtoni Global Policy Institute podcast adásának vendégeként beszélt az Európai Unióról, a V4-ekről, Brüsszelről és a migrációról. A beszélgetés nagy részében pont úgy, és pont azokat elismételve, mint bármelyik kormányközeli szervezet bármelyik munkatársa egy átlagos napon a közmédiában.

Rácz Zsófia
Fotó: Bay Atlantic University / YouTube

A beszélgetés végén azonban az Európai Uniót érintő külső fenyegetések kapcsán látványosan máshová helyezte a hangsúlyt, mint a teljes kormányzati kommunikáció, a közmédia, illetve a csatolt kormánypárti média. Vagy éppen a kormányközeli Alapjogokért Központ, ahol elemzőként dolgozott, hívta fel a figyelmünket egy olvasónk.

A műsorvezető felteszi a kérdést - miután a NATO mai, a Szovjetunió szétesése utáni szerepéről beszélgettek -, hogy ki fenyegeti ma Európát. Honnan érkezhet olyan külső fenyegetés, amivel komolyan kell foglalkoznia Európának, az Európai Uniónak? Irán, a terrorizmus, vagy Oroszország, kérdezi a podcast házigazdája, amire Rácz azt feleli:

Szerencsére a terrorizmus nem olyan nagy probléma Európában. Természetesen voltak ezek a nagyon szomorú és borzalmas esetek, de szerencsére ez nem egy trend. Azt gondolom, ha külső biztonsági kockázatokról beszélünk, akkor Oroszországot kell, hogy mondjam. Mert láttuk, ahogy Oroszország a dezinformációt, mint stratégia használja, hogy káoszt okozzon Amerikában és Európában. Ez olyan fajta fenyegetés, amitől leginkább nem félnünk kell, hanem felkészülni rá.

Majd a műsorvezető visszakérdez, hogy Oroszország tehát továbbra is problémás, amire Rácz azt mondja:

"Azt kell mondjam, igen."

Rácz egyébként a Magyar Foundation nevű, magyar állami pénzből finanszírozott amerikai alapítvány ösztöndíjasaként volt Washingtonban, ahol a The Center for European Policy Analysis nevű kutatóintézetnél volt. Egy interjúban ő maga beszélt arról novemberben, hogy "a CEPA-nak van egy erős biztonságpolitikai profilja, ezért rengeteget foglalkozik akár az orosz befolyással vagy kémkedéssel, újonnan pedig Kínával is."

A podcast fent említett részletét itt tudja megnézni:  

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59