Reggel hattól eltakarítják a szilvesztert Budapest utcáiról

2019.12.31. 08:38

Egész szilveszter éjjel lehet utazni a 2-es, a 3-as és a 4-es metróval, a HÉV-ekkel, valamint az 5-ös, a 7-es, a 8E és a 9-es busszal Budapesten, az éjszakai járatok pedig a szokásosnál lényegesen sűrűbben közlekednek, közölte a BKK. 

A BKK tájékoztatása szerint a 3-as metró az ünnepek idején, és január 5-ig minden nap Újpest-központ és a Nagyvárad tér között jár. Ami a parkolást illeti: január 2-ig lehet ingyenesen parkolni a fővárosban. 

A Volánbusznál december 31-én a tanítási szüneti, január 1-jén a munkaszüneti menetrend lesz érvényben. Szilveszter éjszaka és újév hajnalán egyes járatok nem indulnak vagy korlátozásokkal közlekednek, egyes településeken a helyi járatok eltérhetnek ettől.

Hattól indul a nagytakarítás 

A Fővárosi Közterület-fenntartó szerint január elsején reggel hat órakor kezdik meg a szilveszteri ünneplés utáni újévi takarítást Budapesten.

A közterületi rendezvények helyszínein, a kis- és nagykörúton, valamint az aluljárókban és azok környékén kézzel és gépekkel kezdik meg a takarítást, és a nyomokat várhatóan kora délutánra tüntetik majd el.

Az előző évek tapasztalatai szerint várhatóan több mint száz köbméter hulladékot kell összegyűjteni és elszállítani. A fővárosban az év első napján a szerdai program szerint szállítják el a kommunális, illetve a szelektíven gyűjtött hulladékot.

Arról egyébként, hogy mit szabad és mit tilos a közterületen művelni szilveszterkor, ebben a cikkünkben írtunk. 

(MTI)