Gyanúsítottként hallgatták ki Donáth Lászlót

2020.01.02. 21:01

Elismerte az ATV-nek Donáth László, hogy decemberben kihallgatta a rendőrség könnyű testi sértés vádjával. 

Az MSZP színeiben 16 éven át parlamenti képviselő Donáth szerint azonban a gyanúsítás nem szólt szeméremsértésről, ellentétben a tavaly nyáron felmerült hírekkel és a Pesti Srácok értesülésével.

Ám ugyanarról az ügyről van szó, amely szerint Donáth egy szeretetotthonban keveredett konfliktusba az otthon egyik dolgozójával. Tavaly a Magyarországi Evangélikus Egyház házon belüli tényfeltáró vizsgálatot is indított az ügyben.

Szeptemberben a takarítóként dolgozó nő a Hvg-nek nyilatkozva elmondta, hogy tavaly nyár elején egy kisebb hiba miatt bántalmazta, két kézzel fojtogatta őt Donáth. A TV2-nek arról is beszélt, hogy az otthon folyosóján hagyott babakocsin kaptak össze, ám a hatóságnak a nő beszámolt arról is, hogy a lelkész korábban sem bánt vele megfelelően, szexuálisan zaklatta, és ajánlatot tett neki. Állítása szerint Donáth másokat is molesztált.

Donáth elmondása szerint decemberi kihallgatásakor adategyeztetésre került sor, illetve megismerte az ügyben született feljelentést. Következő kihallgatására január 9-én kerül sor.