Lázár szerint a Fidesz nem a valósággal foglalkozik

2020.01.06. 10:12

Lázár János ott folytatja 2020-ban, ahol tavaly év végén abbahagyta: változásokat sürget a Fidesz és a kormányzás háza táján. Szerinte az önkormányzati választásokon a választók megvonták bizalmukat a Fidesztől, látványos a különbség a 2018-as kétharmados felhatalmazáshoz képest. „A választókerületemben is csökkent a Fideszre szavazók száma, míg a nem ránk szavazóké stagnál, tehát nem egyre többen szavaznak ellenünk, hanem elveszítettük bizonyos választói csoportok bizalmát” – mondta a Promenad.hu-nak. 

A volt miniszter, jelenlegi országgyűlési képviselő szerint „az elmúlt harminc évben azért volt sikeres a nemzeti oldal Magyarországon, mert mindig, amikor kormányzati lehetőséget kapott, a valós problémákkal foglalkozott, az emberek hétköznapi kihívásaira adott választ”. Majd lényegében kijelentette, hogy a Fidesz az elmúlt időszakban elvesztette kapcsolatát a valósággal:

Ha a Fidesz visszatér arra az útra, hogy a valósággal foglalkozik, akkor képes lesz visszanyerni a szavazói támogatását, sőt, mások bizalmát is hozzáteheti ehhez.

Lázár szerint az ellenzéki vezetőktől nem látnak mást a választók, mint a Fidesz „gyalázását”, nem tudnak egyszerű és világos válaszokat adni, „nincs víziójuk” az országról. A politikus úgy látja, hogy a Fidesznek minden társadalmi csoport problémáira választ kell tudnia adni a fiatalokétól a nyugdíjasokéig, továbbá 

Magyarország versenyképességéhez elengedhetetlenül szükséges a világszínvonalú egészségügyi ellátás megteremtése, fel kell építeni a világ egyik legjobb oktatási rendszerét, és az ember, valamint a természet harmóniáját helyreállítva egy új nemzeti vidékpolitikára van szükség, ami nemcsak zöld fordulatot jelent, hanem jelentősen növeli a falvakban és kisvárosokban élők életminőségét.

Orbán volt jobbkeze arról is beszélt, hogy Orbánnak nincs szüksége az ő tanácsaira, mert neki a legerősebb a valóságérzékelése a Fideszben, „ezzel együtt százszázalékos biztonsággal állíthatom, azt a Fidesz-szavazó nyugdíjas polgártársamat (...) nem érdeklik a magyar gazdaság kedvező makroadatai”. És mivel az ő problémáikra nem ad konkrét választ a kormányzat, ez lehetőséget teremt az ellenfélnek, gyűlöletkampányt pedig könnyebb csinálni, mint rezsicsökkenteni – fogalmazott Lázár az ellenzék lehetőségeire utalva.