Az Irakban szolgáló magyar katonák is bunkerbe vonultak

2020.01.09. 10:14 Módosítva: 2020.01.09. 12:57

Az Irakban szolgáló magyar katonák fel vannak készülve a további feladatok ellátására, s arra is, hogy bármi történjen, arra reagálni tudjanak, hangzott el azon a megbeszélésen, amelyen Benkő Tibor honvédelmi miniszter az Irakban állomásozó magyar katonák parancsnokával egyeztetett élő videós kapcsolaton keresztül, írja az MTI.

A megbeszélésen Farkas Sándor, az iraki magyar kontingens parancsnokával együtt négy katona - köztük egy nő - vett részt. Egyikük a miniszter kérdésére válaszolva azt mondta, biztonságban érzi magát, ahogy társai is.

Fel vannak készülve mindenre 

Farkas Sándor azt mondta: három nappal ezelőtt 72 órás veszély figyelmeztetést adtak ki parancsnokságukon, amely szerint rakétatámadás, dróntámadás valószínű. Ez szerdára virradóra be is következett, Erbíl környékén két rakéta csapódott be, az egyik felrobbant, a másik nem.

Más állomáshelyen nem történt támadás. Valamennyi katona számára fokozott biztonsági intézkedés lépett életbe: bunkerbe vonultak, folyamatosan viselték a repeszálló mellényt és a sisakot, és csak engedélyezett mozgások történtek.

A parancsnok azt mondta, a magyar katonák fegyelmezetten hajtották végre feladatukat. Fel vannak készülve a további feladatok ellátására, s arra is, hogy bármi történjen, arra reagálni tudjanak. Az otthon lévő hozzátartozóknak azt üzente, semmi olyan problémával nem szembesültek, amire ne tudnának reagálni.

Farkas Sándor külön kiemelte, hogy sok segítséget kapnak otthonról. Magyarországon családsegítő szolgálatot hoztak létre, hogy hozzátartozóikat megnyugtassák, rendben vannak. Azt is megemlítette, hogy az Irakban állomásozó magyar katonák is megkapták a tavaly év végi "fegyverpénzüket".

Folyamatosan elemzik a helyzetet

Benkő Tibor a megbeszélés előtt a sajtónak azt mondta: sok olyan hír jelent meg az iraki misszióval kapcsolatban, amelyek nem fedik a valóságot. Mintegy kétszáz magyar katona szolgál jelenleg Irakban. Egy részük egy NATO vezette misszióban, más részük az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalícióban. A magyar katonák az iraki kormány kérésére, a magyar Országgyűlés felhatalmazása alapján látják el feladataikat. Ezek közül - az elmúlt napok történései nyomán - csak a kiképzési feladatokat függesztették fel.

Benkő ismertetése szerint, mielőtt kiküldik katonáikat a műveleti területre, az információkat folyamatosan értékelik, elemzik. Kiemelt fontosságú, hogy a katonáknak a legnagyobb biztonságot tudják garantálni. Ezzel együtt megjegyezte, egy békemisszió esetén nem lehet teljes biztonságról beszélni.

A műveleti területen lévő magyar és külföldi parancsnokok, továbbá Magyarországon is folyamatosan figyelemmel kísérik a történteket. Benkő Tibor azt is elmondta, hogy a Magyar Honvédség parancsnoka, illetve helyettese hetente videotelekommunikációs konferenciát tartanak minden misszió vezetőjével, a parancsnokok beszámolnak, mi történt a misszióban, milyen új kihívások jelentek meg, milyen esetleges szigorító intézkedésekre van szükség.

A megbeszélés végén a miniszter a sajtó kérdéseire is válaszolt. Benkő Tibor elmondta, az iraki parlament részben - az ülésen nem mindenki vett részt - úgy döntött: azzal a kéréssel fordul a kormány felé, hogy a külföldi katonák hagyják el az országot. Erről viszont az iraki kormány még nem döntött. Így a két ország közötti kétoldalú megállapodás továbbra is érvényben van. Az országok többsége továbbra is folytatja tevékenységét Irakban.

Benkő megjegyezte: Irak, Szíria, Irán sajnos "nem arról híres, hogy ott béke és nyugalom van", így előfordulhat még támadás. Feladatuk pont az, hogy számítsanak rá és felkészüljenek az esetleges támadásra.

Németh Szilárd: Senkinek nem érdeke, hogy a helyzet eszkalálódjon

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán azt mondta: az Irakban szolgálatot teljesítő magyar katonák sértetlenek és végzik a feladatukat. A parlament nemrégiben hosszabbította meg a katonák iraki mandátumát. A katonák főként tanácsadással, őrzés-védéssel és csapatkíséréssel foglalkoznak Irakban Részt vettek a NATO kiképzési missziójában is, de ezt felfüggesztették.

Németh Szilárd a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország! című csütörtöki műsorában elmondta azt is, mind az Egyesült Államok, mind pedig Irán elsősorban "befelé" üzen, hiszen mindkét országban választások lesznek. Ugyanakkor senkinek nem áll érdekében, hogy a konfliktus tovább eszkalálódjon - fűzte hozzá.

A parlament tavaly decemberben hosszabbította meg 2021. december 31-éig a Magyar Honvédség részvételét kétszáz katonával az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni nemzetközi koalíciós műveletekben az Iraki Köztársaság területén. Magyarország az Egyesült Államok felkérésére 2015-ben csatlakozott a többnemzeti misszióhoz.

Szerda hajnalban Irán több mint egy tucat ballisztikus rakétát lőtt ki az amerikai erők által használt két iraki támaszpontra - az Ain al-Aszad bázis mellett támadást intéztek az iraki Kurdisztánban lévő erbíli támaszpontra is. Ezzel azt torolták meg, hogy az amerikaiak Bagdadban meggyilkolták Kászim Szulejmáni tábornokot, a Forradalmi Gárdához tartozó al-Kudsz különleges egység parancsnokát. A HM szerda reggel azt közölte az MTI-vel, hogy éjszaka rakétatámadás ért több koalíciós katonai tábort Irakban; magyar katona nem sérült meg.

Honvédelmi bizottság: A magyar katonák minden segítséget megkapnak Irakban

A magyar kormány és a magyar katonák továbbra is együttműködnek Irakban mind a NATO, mind a nemzetközi koalíció tevékenységében, mondta Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának fideszes elnöke, miután Benkő Tibor honvédelmi miniszter hivatalában tájékoztatta a bizottságot. A másfél órás megbeszélésen elhangzottak nagy része titkos információ. Kósa Lajos, a testület elnöke azt mondta: Bár az iraki parlament hozott egy határozatot a külföldi csapatok kivonásáról, ez az iraki kormány számára nem kötelező érvényű. Az iraki kormány nem kérte azon szerződések felfüggesztését, amelyek nyomán a külföldi katonák Irakban állomásoznak. Így a magyar katonák továbbra is folytatják iraki feladataikat, többek között a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet felszámolása érdekében.

A magyar katonák minden segítséget megkapnak, mindent megtesznek annak érdekében, hogy biztonságukat garantálják, mondta a bizottság elnöke.