Orbán Viktor tartja az év első kormányinfóját

Orbán Viktor sajtótájékoztatót tart a Karmelita kolostorban

Vége
DSZZS20200109019
Nyilas Gergely
2020.01.09. 11:16

Összefoglaló

Orbán Viktor tartotta az év első sajtótájékoztatóját, amelyet először tart a miniszterelnöki iroda helyszínévé tett Karmelita kolostorban. A kormányinfó több mint 160 percen át tartott. Jó hangulatban készült rá a kormányfő, a Facebookon egy Woody Allen-idézettel harangozta be: Vessetek a mókusok elé! Nem jutott be az Átlátszó, a 444.hu és a Direkt36, Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős kormányszóvivő szerint azért, mert nem érkeztek meg időben. Orbán a gazdasági mutatókról beszélt, szerinte a „magyar modell” csak akkor működhet az eurozóna stagnálása mellett, ha a kormány akcióvédelmi tervet dolgoz ki. A szokottnál megengedőbben beszélt az ellenzékről, szerinte megérdemelten nyert ott, ahol nyert az önkormányzati választásokon. A külpolitikában az elveket és a praktikumot kell összeegyeztetni, hasonlóan gyakorlatiasan beszélt Trianonról is: emlékezni kell, de szomszédokkal való együttműködéssel Közép-Európát kell építeni. Kiderült, hogy boldog ember, a munkájával és a fizetésével is elégedett. Hogy a Fidesz a Néppártban marad-e, kérdés, de esélyes, hogy nem. A klímapolitikát nem szabad átengedni a baloldalnak, kereszténydemokrata éghajlatpolitikára van szükség, ennek hiányában nyertek a zöldek. Euró még jó ideig nem lesz Magyarországon.
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Orbán szerint 30 éve nem érte el Magyarország azt a foglalkoztatási szintet, amit 2019-ben igen, elérve a 4,5 millió foglalkoztatottat.

  • A migrációról Orbán áttért a gazdaságra:

    Eszerint a bruttó átlagkeresetek növekedése 2010 óta 80 százalékos. „Magyarországnak nemzeti és kereszténydemokrata kormánya van, ebből következik, hogy a bérnövekedés a legalacsonyabb jövedelműek körében volt a legnagyobb. A minimálbér 120, a szakmunkásbér 135 százalékkal nőtt” – mondta Orbán, aki szerint a szegénység felszámolása a kormány célkitűzése.

  • A szerb–magyar határon a magyar fél erősítette az ellenőrzést. „Beélesítettük” a V4-ekkel kötött határmegállapodást, amely azt jelenti, hogy szükség esetén Csehország, Lengyelország és Szlovákia is segítséget nyújt a határon.

    Orbán török forrásokra hivatkozva azt mondta, 70 százalékkal nőtt a migránsok száma, akik Törökországból Európába tartanak. Ez 450 ezer főt jelent.

  • Orbán az iraki helyzettel kezdte beszámolóját:

    Orbán szerint a feltételek adottak, ha szükséges azonnal evakuálni a magyar erőket Irakban, miután volt olyan bázis, amelyet iráni rakétatámadás ért. Igaz, senki sem sérült meg. „A magyar katonák iraki állomásozásának jogi alapja az iraki kormánnyal kötött megállapodás. Amíg az iraki fél nem mondja fel a szerződést, addig a vállalt kötelezettségeinket betartjuk.”

    Ha a Bagdad felmondja, akkor a magyar fél azonnal megkezdi az evakuálást, amelynek technikai feltételei adottak.

  • A Direkt36, a 24.hu és az Átlátszó nem jutott be az Orbáninfóra.

  • Tavaly még a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében, a Parlament közelében, a Garibaldi utcai épületben tartotta Orbán Viktor az év első, kormányinfóként beharangozott sajtótájékoztatóját. Az „Orbáninfó” helyszínét most viszont a miniszterelnök irodájává átalakított egykori Karmelita kolostor adja – amely a 18. század végétől Várszínház lett, legutóbb, 2001-től 2016-ig a Nemzeti Táncszínház működött itt. 

    Az épület átalakítását az Index ilyennek látta, amikor bejárhatta.

  • Orbán Viktor jókedvűen készül az Orbáninfóra, amit Woody Allen-idézettel harangozott be a Facebookon: „Vessetek a mókusok elé!” Ön mit gondol?

    Vessék Orbán Viktort a mókusok elé?

  • Orbán Viktor tavaly elsőként arról beszélt, hogy a gazdaság jó kezekben van, megdicsérte a pénzügyminisztert és a jegybank elnökét.

    2019 elején arról számolt be, hogy

    • az államadósság a GDP 71 százalékára ment le;
    • a költségvetési hiány nem ment 2 százalék fölé;
    • a bruttó bérek és keresetek 2018 folyamán több mint 11 százalékkal nőttek;
    • folyamatos növekedést vár 2019-ben is.