Összefoglaló

Percről percre Orbán Viktor tartja az év első kormányinfóját

Orbán Viktor tartotta az év első sajtótájékoztatóját, amelyet először tart a miniszterelnöki iroda helyszínévé tett Karmelita kolostorban. A kormányinfó több mint 160 percen át tartott. Jó hangulatban készült rá a kormányfő, a Facebookon egy Woody Allen-idézettel harangozta be: Vessetek a mókusok elé! Nem jutott be az Átlátszó, a 444.hu és a Direkt36, Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős kormányszóvivő szerint azért, mert nem érkeztek meg időben. Orbán a gazdasági mutatókról beszélt, szerinte a „magyar modell” csak akkor működhet az eurozóna stagnálása mellett, ha a kormány akcióvédelmi tervet dolgoz ki. A szokottnál megengedőbben beszélt az ellenzékről, szerinte megérdemelten nyert ott, ahol nyert az önkormányzati választásokon. A külpolitikában az elveket és a praktikumot kell összeegyeztetni, hasonlóan gyakorlatiasan beszélt Trianonról is: emlékezni kell, de szomszédokkal való együttműködéssel Közép-Európát kell építeni. Kiderült, hogy boldog ember, a munkájával és a fizetésével is elégedett. Hogy a Fidesz a Néppártban marad-e, kérdés, de esélyes, hogy nem. A klímapolitikát nem szabad átengedni a baloldalnak, kereszténydemokrata éghajlatpolitikára van szükség, ennek hiányában nyertek a zöldek. Euró még jó ideig nem lesz Magyarországon.
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A tévé közvetítése véget ért, ám az Orbáninfó folytatódott. A kormányfő szerint

    • az euró bevezetése katasztrófával járna;
    • nem lesz választójogi törvénymódosítás;
    • a hatvanpusztai birtokon majorság épül, innentől kezdve nem tartozik Orbánra a  kérdés.
  • Időpontok nélkül, de konkrét tervként említette meg Orbán, hogy lesz újabb családvédelmi akcióterv, amelyben azt szeretné, hogy „amit a négygyerekes anyákra alkalmaztunk, azt

    a háromgyerekesekre is kiterjesszük, hogy ők se fizessenek életük végéig személyi jövedelemadót.

    „Ez ügyben a pénzügyminiszterrel kell harcolnom szakmailag (nem emberileg), mert nem biztos, hogy ezt a forrást elő tudják teremteni.”

  • Bár húsz évvel idősebb az amerikai elnök, Orbán szerint a papírjai alapján látható kor nem döntő a politikában – mondta Stumpf Istvánra utalva.

    Szeretnék olyan fiatal lenni, mint Donald Trump.

  • „Nem vagyok egy peep-show-szurkoló. Sokan szeretik ezt a műfajt, sokan belenéznek.” Orbán szerint kétségtelen, hogy olyat láttak a választók Borkai Zsolt ügyében, amit „nem kellett volna látniuk, és aminek nem kellett volna megtörténnie”. 

    „De innen a teljes bizonytalanság területén vagyunk”, hogy ennek mennyire volt komoly politikai következménye az önkormányzati választásokon. „A legkönnyebb az lenne, ha azt mondanám, hogy ennek nagy jelentősége volt. De nem gondolom ezt. Ahol az ellenzék jobb jelölteket állított, jobban érvelt, mint mi”, ott nyert. Nem érdemes más aktusokkal megmagyarázni a vereséget.

    Ugyanakkor Orbán szerint helyes volt Borkait megtartani, mert különben ma Győrnek szocialista polgármestere lenne. „Ha Borkai visszalépett volna, akkor elvette volna a lehetőségét, hogy az emberek a vele kapcsolatban ismertté vált információ ismeretében döntsenek.”

    Így viszont Borkai megnyerte a választást, és utána lemondott. „A demokrácia szabályait illetően Borkai a legoptimálisabb döntést hozta. A Fidesz szempontjából nem biztos" – mondta Orbán, aki szerint nagy jelentősége van, hogy a dinamikusan fejlődő Győrnek milyen politikai irányú polgármestere van. „Harcolnunk kell, hogy  a történtek ellenére kivívjuk az emberek bizalmát, és nyerjen a jelöltünk.”

    Orbán elismerte felelősségét abban, hogy nem folyt bele a kampányba eléggé, vagy nem segített jobb stratégia kidolgozásában, vagy nem talált jobb jelölteket. Ugyanakkor a Fidesz több helyen nyert, mint nem, ez feljogosítja a maradásra őt is a párt és a kormány élén, egy önkormányzati választás ugyanis többről szól, a kormány általános megítéléséről – összegzett a kormányfő.

  • Nagy kérdés, milyen lesz a brexit után a kapcsolata az EU-nak. 11 hónap múlva biztosan új helyzet lesz, nem pedig átmeneti, Boris Johnson nyilatkozata alapján, hiszen a brit kormányfő nem akar átmeneti helyzetet, későbbi rendezés ígéretével.

    Orbán szerint rossz az EU-nak és Magyarországnak is a brexit, de elismerésre méltó, hogy a brit kormányfő a világgal szemben, hatalmas ellenszélben képes volt végigvinni akaratát, megnyerte az előrehozott választást is. Orbán szerint az Egyesült Királyság boldogulni fog az EU-n kívül is, ehhez megvan a globális tapasztalata.

    Orbán visszautasította azt az állítást, hogy a magyar kormány euroszkeptikus volna „Ott, ahol a liberális sajtó euroszkeptikusnak minősít politikai erőket, ott a legerősebb az EU támogatottsága. A magyarok a 3-4. helyen vannak az EU pozitív megítélésében, ahogyan a lengyelek is." 

    Orbán szerint tehát nem EU-párti és EU-szkeptikus erők állnak egymással szemben, hanem „különböző Európa-víziók állnak egymással szemben és mérkőznek meg”.

  • „Arra kell törekedni, hogy mindenki ott tudjon maradni, ahol most van” – jelentette ki Orbán. Ez a világ 97 százalékára egyébként érvényes is, a migráció a világ népességének 2-3 százalékára igaz. „Nem olyan lehetetlen a fejlett államok összefogásával” segíteni a helyben maradását ennek a 2-3 százaléknak – mondta a kormányfő.

    Orbán szerint a magyar kormány, különösen a konzervatív kormányok rosszak a kommunikációban, ezért nem tud róla a világ, hogy Magyarország mennyi segítséget nyújt a harmadik világ érzékeny helyein, kórházak, iskolák építésétől a keresztény közösségek megsegítéséig. „Ha más országok is ezt tennék, akkor a világon a migrációs nyomása csökkenne.”

  • Orbán szerint egyoldalú az a felfogás, hogy a külpolitikának értékalapúnak kell lennie. „Miért vagyunk akkor kapcsolatban és kötünk megállapodást” nem demokratikus országokkal? – vetette fel.

    Az értékeknek és a praktikumnak egyensúlyban kell lennie, ha ez nincs, akkor nincs kompromisszum, ha nincs kompromisszum, akkor elszigetelődés van, vagy háború – vélte Orbán, aki szerint nem az elveinkkel kötünk kompromisszumot, ha a törökökkel vagy más ázsiai országgal kötünk megállapodást.

    „Meg kell tartanunk a hallásunkat az értékvitára, de a külpolitikában a magyar érdekeket kell szem előtt tartani, ezt teszik más országok is.”

    Orbán Közép-Ázsiát a következő néhány évtized kulcsszereplőjének tartja. Látható Törökország szerepének növekedése is. Orbán ezért támogatja, hogy a magyar külpolitika használja ki lehetőségeit, például tagságát a Türk Tanácsban.

  • Lehet kereszténydemokrata-zöld koalíció Magyarországon? – kérdezte a Die Welt, utalva arra, hogy ez Ausztriában már megvalósult, és Németországban is létrejöhet ilyen formáció.

    „Ha lesz ilyen koalíció, azt nem én fogom vezetni" – válaszolta Orbán, aki szerint a hazai zöldmozgalmak „olyanok, mint a görögdinnye, kívül zöld, belül vörös”. „Ha az országnak szüksége lesz ilyen koalícióra, nem biztos, hogy minden feladatot az én vezetésemmel kell megoldani” – tette hozzá.

    Orbán szerint Sebastian Kurz kancellár óriási bravúrokat hajtott végre Ausztriában: ma is legfiatalabb európai kormányfőként az FPÖ-vel koalíciót hozott össze, aztán az FPÖ összeomlása nem sodorta el, az előrehozott választást megnyerte, és most a zöldekkel is képes volt koalíciót összehozni.

    „Lehet, hogy Európa számára ez egy járható út, nekünk, magyaroknak imponál az osztrák bátorság.”

    Ugyanakkor Orbán szerint az EPP jövőjére nézve ez nem biztató. A kormányfő szerint az a baj, hogy a zöldproblémára a kereszténydemokraták nem tudnak jól reagálni, „mi a jobboldalon Európában a kereszténydemokrata megközelítésű klímapolitikát, természetvédelmet nem alkottuk meg”, ellentétben Magyarországgal, ahol ez megvan. „Helyette csak átvesznek balról fogalmakat, és sodródnak. Ezért jönnek fel a zöldek” – véli Orbán.

  • Február 1-től teljesen ingyenes lesz a meddőséghez szükséges kezelés és gyógyszer. Ebben Orbán szerint volt egy kis zavar, egyébként már most is 90 százalékos támogatás van a beavatkozásokra és a gyógyszerekre a meddőséggel kapcsolatban.

    A maradék 10 százalékra tehát február elsejétől terjed ki a támogatás, így innentől lesz teljesen ingyenes a beavatkozás és a gyógyszerek.

    Orbán szerint egyébként sem lenne helyes, ha ez az ágazat továbbra is üzleti alapon működne.

  • „Elég méltányosak ahhoz képest, mint amilyenek lenni szoktak, és nem bombáznak személyi kérdésekkel” – mondta az újságíróknak Orbán, amikor a Bloomberg a 2022-es kormányfői ambícióiról kérdezte. „Jól érzem magam, van egy rendes állásom, és elég tisztességes fizetést kapok. Ami az én életemhez  kell, az rendezve van. Amíg az emberek úgy látják, hogy erre a munkára képes vagyok, addig én folytatom” – közölte.

    „Ránk pénzzel, hatalommal nyomást gyakorolni nem lehet, azért, mert én ezt nem hagyom. Én boldog vagyok azzal a helyzettel, amiben vagyok, a fake newsokkal együtt. Szívesen folytatom a munkát, ha hagyják a választópolgárok.”

  • Tízezer ember munkájának sorsa múlt a Mátrai Erőmű megtartásán. Orbán szerint azért kell megvenni a céget – többek között Mészáros Lőrinc érdekeltségétől –, mert a cég nem tudta volna biztosítani az átalakításhoz szükséges egymilliárd dollárt.

    „Ennek a zöldítése üzleti alapon nem helyes döntés, de a politikának más szempontot is figyelembe kell venni, például a tízezer ember munkahelyét” – mondta Orbán. Egyetértett abban, hogy a szén szoruljon vissza, de Magyarországnak saját forrásból csak lignitvagyona van, ezt stratégiai tartalékként meg kell tartani, még akkor is, ha valóban egymilliárd dollár körül van ennek biztosítása.

    Orbán szerint transzparens ügyletről van szó, amely jogilag még nem ért véget, nemzetközi cég fogja átvizsgálni, felértékelni az erőművet, ezután minden részlete nyilvános lesz.

  • Orbán szerint ki kell mondani világosan: „Ha valaki szándékosan más ember életére tört, azt nem lehet hamarabb kiengedni a börtönből, mint amennyi büntetést kiszabtak rá. Ki rövidíti ezt le, milyen alapon? Ezeket az igazságügyi miniszter asszony, remélem, a következő hónapokban helyre teszi”, és a megfelelő javaslatokat benyújtja.

    Orbán szerint az is visszás, hogy a rossz börtönviszonyok miatt kártérítésre kötelezhető az állam:

    Millió forintokat vesznek le elítélt bűnözők, mert a fogva tartás nem volt megfelelő? Hát hova jutunk itt?

    Orbán szerint lehetetlen állapot, utasította az igazságügyi minisztert, hogy „egy fillért se fizessünk. Fel kell vállalni a vitát.”

  • Székelyföld autonómiájáról érdeklődött a Pesti Srácok. Orbán viszont nagyon másképp válaszolt: „A történelmi emlékezet, az évfordulók fontosak, az igazságnak ott el kell hangoznia, de ezzel a jövőt illetően már nem sokra megyünk.”

    „Ha ezt a száz évet megnézzük, akkor nem csak arról van szó, hogy Magyarország igazságtalan békediktátumok miatt elszenvedett veszteségeket, de kialakult egy olyan helyzet, ahol Magyarországot folyamatosan izolálták. Ezt hívom száz év magyar magánynak. Nem csak történt valami száz éve, de száz év magány alakult ki”, de nem alakulhatott ki bizalmi viszony, és enélkül nincs jövő.

    „A legnagyobb eredmény, hogy véget tudtunk vetni ennek a száz év magánynak. A jövőre vonatkozó szoros együttműködést tudtunk létrehozni. Itt a V4, a horvátokkal minden vita ellenére testvéri kapcsolatokat ápolunk”, Szerbiával is együttműködés van.

    Nem elszigetelnünk kell egymást, együttműködésre kell törekednünk, építenünk kell Közép-Európát.

    „Remélem, hogy a visszaemlékezések nem visszavetnek, hanem előrevisznek ezen az úton, okos mértéktartást szeretnék ebben mindenkitől kérni.”

  • Orbán szerint „kereszténydemokrata valamit kell megindítani”, ha az Európai Néppárt nem alakul át abba az irányba, hogy megkülönböztethető legyen az ellenzéktől – azaz a liberálisoktól, szociáldemokratáktól, miután egyre inkább ebbe az irányba mozdult el az EPP, és ennek eredményeképp az EPP veszít is.

    Ha az EPP átalakul, és ha ehhez segítséget tud nyújtani a Fidesz, és ha erre az EPP igényt tart, akkor a Fidesz maradhat. Ha nem, akkor kívül kell helyet keresni, abban az üresen hagyott térben, ahonnan az EPP eltűnt, és ahol gazdátlanul maradtak a keresztény értékek.

    Orbán szerint hamarosan lesz válasz ezekre a kérdésekre.

  • Orbán szerint a jövőben a miniszterek nagyobb számban állnak a sajtó rendelkezésére. „De nem folytatok fölösleges vitákat, ahol a rossz szándék jellemző, nem dolgom, hogy fake newsokat fake newsnak nevezzek.”

    „Annak a kötelezettségemnek, hogy minden kormányzati döntésről minden állampolgár értesüljön, eleget teszek, legfeljebb más csatornákon” – mondta Orbán.

    Az RTL elővette a kormányfő vejét, Tiborcz Istvánt is: „Ön fake newsnak nevezte, hogy EU-s támogatást kapott volna az Elios. Ez csak azért lett fake news, mert a kormány úgy döntött, nem adják be az Elios számláit az Európai Bizottságnak, hanem csak a magyar költségvetésnek, így magyar forrásból állták a számlát. Miért döntött úgy a kormány, hogy az Eliost a magyar költségvetésből fizetik ki, ha a beruházás EU-s forrásból is megvalósítható lett volna?”

    Az EU-s forrás nem támogatás – mondta Orbán. „Mi is támogatjuk a magyar vállalkozókat, hogy fektessenek be külföldön, de sokkal kevesebbet tudunk hazahozni, mint amit innen elvisznek. A kettő közötti különbséget egyenlíti ki az uniós pénz, így vagyunk egyensúlyban. Így tehát az EU-s pénz nem ajándék” – mondta Orbán, aki szerint 2030-ra hazánk egy főre eső gazdasági teljesítményének el kell érnie az EU átlagának 85 százalékát. Ebből adódóan az EU-s források mértéke csökkenni fog, ezt majd a magyar gazdaságnak külföldi befektetéseiből kell pótolnia. 

    Ha az EU-ba való befizetést nézzük, egy főre jutó nemzeti össztermék arányában többet fizet Magyarország, mint Hollandia, sőt, Svédország – ennyit a szolidaritásról.

    „Az EU a folyamatos küzdelem világa, és érdekünk, hogy ne keveredjünk olyan vitába, amely csökkenti a pénzügyi lehetőségeinket” – közölte Orbán, végül így adva választ arra, miért nem EU-s forrásból fizették ki az Eliost, miután az EU korrupcióellenes szervezete, az OLAF vizsgálódott a kormányfő vejéhez akkoriban köthető cég beruházása után.

  • Az EPP-re vonatkozó újabb kérdés az ATV-től jött, emlékeztetve Orbánt, hogy amikor a Fidesz döntött saját tagságának felfüggesztéséről, akkor azt mondta: zsebében volt a kilépési nyilatkozat, és szükség esetén Orbán „odabattyogott volna a Joseph Dollhoz”, és átadta volna neki.

    Orbán elmondta, kiderül, hogy a Fidesz nézetei a német kereszténydemokratákhoz vagy akár az olasz Salvinihez fognak-e közelebb esni.

    A három bölcsek jelentését nem láttam, nem is tudom, hogy ilyen létezne.

    A Donald Tuskkal esedékes találkozó időpontja egyelőre nincsen meg.

    G. Fodor Gábor megállapításának kommentálását Orbán furcsa kérésnek mondta, miután politikai elemzők véleményére önmagában nem látja értelmét válaszolni politikusként. Ugyanakkor elárulta: személy szerint készen áll arra, hogy 2022-ben ismét elinduljon a kormányfői székért, de a Fideszben erről még nincsen döntés.

  • A Budapest-kormány megállapodás eredetileg Tarlós István győzelmével számolva jött létre, de Orbán szerint nem kap kevesebb lehetőséget Karácsony Gergely főpolgármester sem.

    „Nem azért nem adtunk több pénzt Tarlósnak sem, mert nem akartunk volna, hanem azért, mert ennyi volt. Amit a saját színeinkben induló polgármesternek is megadtunk és megadtunk volna, azt más polgármesternek is megadjuk” – mondta Orbán.

    Ugyanakkor az új városvezetésnek nem kellett az a pénz, amit a kormány a Ligetre vagy a szuperkórházra szánt – mondta a miniszterelnök. 

  • „Drámai változások vannak, szerkezetátalakítások már megkezdődtek az európai pártok életében, a választások óta. Hiszen a szociáldemokraták és a Néppárt együtt már nem ad többséget. Ez egy hosszabb folyamat vége, amely átalakítja az európai pártéletet.”

    „Az Európai Néppárt zsugorodik, veszít az erejéből, mert rossz az irány, egyre inkább liberális, szocialista, centrista irányba tart. Ha az irány rossz, akkor nem a mai formájában érdekel minket az EPP, hanem egy jövőbeni formájában.” Kérdés, van-e elég ereje a Fidesznek arra, hogy ezt a változást elérje. 

    „Ha nem, akkor egy új, kereszténydemokrata kezdeményezés kell. Ha ez EPP-n belül erre nincs mód, akkor új európai kezdeményezéssel fogunk élni. Most a baloldal van feljövőben, mi pedig zsugorodunk.” 

    A kilépés nem taktikai, hanem stratégiai kérdés – zárta Orbán, nyitva hagyva, de erősen megengedve a kilépés lehetőségét.

  • Orbán eltolta magától a KESMA létrehozását, mondván, az egy magánalapítvány, nem a kormány hozta létre. „Nem kívánok egyetlen médiaszereplőt sem minősíteni" – mondta, hozzátéve, hogy a fake newst azonban szóvá teszi.

    „Önök nem szimpatizálnak a mostani kormánnyal, én ezt nem rovom fel" – mondta Orbán, aki szerint

    a teremben ülő újságírók körében 80-20 arányban elveszítené a választást.

    „Most is nyilvánvalóan ellenszélben vagyok. Ma a világ úgy van elrendezve, hogy a média világában van egy liberális baloldali túlsúly. Van, aki azt mondja magáról, hogy független, ezen jót mosolygok, én sem vagyok független, önök sem, mert van véleményük.”

    „Szerintem kiegyensúlyozottabb a helyzet most” – mondta, 50-50-re lőve be a kormánypárti és nem kormánypárti sajtó jelenlegi arányát a magyar médiában.

  • Orbán szerint igaza van „Bencsik Gábor András Jóskának”, új kommunikációra van szükség. Vissza kell térni a normális kormányzati működéshez, vége a kampánynak. Ezért Orbán újabb nemzeti konzultációt tart indokoltnak, bevonandó az embereket a döntéshozatalba. 

    Az Index arra is kíváncsi volt, hogy maradhat-e Rogán Antal a pozíciójában, ha egyszer a hozzá tartozó kommunikációt kritizálják a Fideszen belül legtöbben, például Gulyás Gergely.

    Orbán azt mondta, ebben óvatos, a stabilitás fontos érték, és ha változtatni kell, akkor nem az elbocsátás az elsődleges, meg lehet beszélni, hogy min kell változtatni.

  • Az Index az egykor élvonalbeli fideszesek kritikájáról kérdezett.

    A napokban Orbán három volt kancelláriaminisztere is kritikát fogalmazott meg a Fidesszel kapcsolatban. Stumpf István szerint a kormányfő is öregszik, Navracsics Tibor szerint valóságérzékelési probléma van a Fidesznél, Lázár János szerint is változtatni kell a párt kommunikációjában. „Elfogult vagyok velük kapcsolatban, mindhárman nemcsak legközelebbi munkatársaim voltak, de barátom is mind a három, sőt, Stumpf esetében egy tanár-diák viszony is bonyolítja a helyzetet” – mondta a távozó alkotmánybíróval kapcsolatban.

    „Ha tényleg öregszem, akkor támadó középpályás, 8-as helyett az ember lehet 6-os, azaz védekező középpályás” – mondta Orbán.

    Navracsics munkájára Orbán igényt tart, kormánybiztosi kinevezése is van, hiszen Veszprém Európa kulturális fővárosa lesz, és Navracsics EU-biztosi tapasztalata is kamatoztatható. 

    „Lázárnak nagy érdeme, hogy dinamizáltuk a kormány működését, de elvesztettük Hódmezővásárhelyt, amit most vissza kell szereznie” – mondta Orbán, aki ehhez sok sikert kívánt.

  • „Az Origo irányában jóval mérsékeltebb vagyok” – mondta Orbán az Origo kérdésére, amely a fővárosi ellenzékre vonatkozott:

    „Száz nap jár szerintem az ellenzéknek is, ki kell ismerniük magukat az újonnan megválasztott embereknek. Szerintem nem helyes, ha a vesztesek azt mondják, mindennap bizonyíték arra, hogy érdemtelenek lennének.”

    „Nehéz is a dolguk, mert a költségvetésüket is el kell készíteni, miközben ki kell ismerni magukat az újonnan elfoglalt politikai térben.”

    „Mindent, amit Tarlósnak megígértünk, azt vállalni fogjuk, minden kérdést meg tudunk beszélni, sok sikert kívánunk.”

    Nem lehet folyamatosan kampányban élni

    – mondta Orbán, aki azért azzal zárta, hogy az ellenzék összevissza beszél a Liget és a stadion ügyében is, de türelemmel kell lenni.

  • „Az, hogy az ellenzék is nyerhet, nem egy természeti csapás, a demokrácia lényegéhez tartozik. Ahol az ellenzéknek jobb jelöltjei voltak, ott a választók nem a Fidesznek szavaztak bizalmat” – mondta Orbán a Fidesz helyzetét illetően az önkormányzati választások után. Szerinte a Fidesz nem tökéletes.

    „A mi győzelmünk nem végleges, ahogyan az ellenzék veresége sem végzetes” – mondta Churchill nyomán Orbán, aki szerint megvan a lehetősége az ellenzéknek nyerni, nem kell meglepődni azon, hogy az ellenfél a pályán van. „A verseny minden egyes pártot arra kényszerít, hogy jobb és jobb teljesítményt nyújtson” – mondta Orbán.

    • A Reuters az iráni–amerikai konfliktusról kérdezett, megemlítve, hogy Iránt Oroszország támogatja, Magyarország pedig Oroszországgal együttműködve képzeli el az energiastratégiáját.

    „A szövetségi politikától eddig sikerült elválasztani az energiapolitikát, ezt szeretném továbbra is különtartani – mondta Orbán. – Azt szeretném, ha a még nem világos európai álláspont az amerikai–izraeli állásponthoz közeledne Irán megítélését illetően.”

    Orbán szerint vörös vonal, hogy az atomfegyverrel rendelkező országok köre ne nőjön.

    A kormányfő szerint az energiapolitika csak akkor befolyásolja a külpolitikát, ha ez az energiafüggés nagy. Az alternatív gázforrások, a napenergia, a nukleáris energia mind a függőséget csökkentik. Orbán szerint nem kell tartani attól, hogy Oroszország politikai befolyás eszközévé tenné a megépített vagy megépítendő nukleáris erőműveket.

    Egyébként meg fontos lenne a román gázkitermelés növelése, ahogyan az is fontos, hogy Magyarország észak-európai forrásból is tud már földgázhoz jutni. „Minőségi váltás lenne”, ha a román gáztermelés nőne, és ha a horvát vezetékekből nemcsak gázhoz jutna a tervezett cseppfolyós állomáson keresztül, de tőkét is tehetne bele a magyar fél.

  • Az M1 a migrációról kérdezett:

    • Mekkora nyomás nehezedhet a déli határra?

    Orbán: az a rendszer, a tranzitzóna, amit a határon bevezettünk, nem számít fogva tartásnak, ezt az EU is kimondta, „így nem kellett megváltoztatni a jogi rendszerünket”. Orbán szerint a határvédelem jogi eszközrendszerét tehát nem kell átalakítani.

    • Brüsszelben napirendben van a betelepítési kvóta – mit tehet Magyarország?

    Történelmi feszültség van Európában, ez nem tűnik el 2020-ban sem. Két teljesen különböző jövőfelfogású országcsoport létezik. Az egyik csoport a bevándorlók befogadásával változtatná meg életét. Ezeknek az országoknak a véleménye szerint az ezzel járó nehézségek megérik. „Átlépnek a posztkeresztény és a posztnemzeti világba tudatos ezek az országok” – ha akarjuk, liberális demokratáknak is nevezhetjük őket – tette hozzá Orbán.

    A mások csoport ezzel szemben a saját kulturális gyökereinek megőrzésével akarja magát újraépíteni, „ezért küzdöttünk a kommunisták ellen”. „Az EU dolga ennek a két különböző jövőképű országcsoportnak az egyben tartása.” Eldől, hogy ez sikerül-e, mondta Orbán. 

    • Franz Timmermans ismét találkozott a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítvány vezetőjével.

    Orbán szerint nem akar úgy tűnni, mintha Soros-fixációja volna. „Nincs Soros-fóbiánk, egyszerűen arról van szó, hogy szemben állunk egy erőcsoporttal, amelyet Soros György és egy egész klán vezet”, amely politikusokat hálóz be, civilnek mondott szervezetekkel dolgozik. „Ez a helyzet, kérdés, mit kezdünk ezzel a jelenséggel. Óriási erőről van szó, a legtöbb ország ezt nem teszi szóvá. Sőt, az EU pénzzel támogatja ezeket a szervezeteket. Magyarország szóvá teszi." Orbán szerint a Soros-féle univerzum/világ/háttérhatalom és Magyarország közötti vita fennmarad. „Soros György tehetsége magyar, jobb lenne barátnak, mint ellenségnek, de az élet így alakult.” Orbán szerint minden európai intézményben ott vannak a Soros György által befolyásolt politikusok. Nem feltétlenül többségben, de ott vannak. 

  • „A klímarongálókkal kell első helyen megfizettetni a klímasemleges gazdaság költségeit. A teher nem eshet a kicsik vállára” – mondta Orbán, kijelentve, hogy nem emelkedhet a családok számára az élelmiszer ára sem. „Nem a szegényebb országoktól kell elvenni a pénzt”, tehát a kohéziós alapokból nem lehet elvonni pénzeket klímavédelmi célokra – kötötte ki Orbán az EU költségvetésével kapcsolatban.

    Az EU is elismeri, hogy atomenergia nélkül nem lehet klímasemleges gazdaságot építeni – mondta Orbán, ígérve, hogy februárban klímavédelmi akciótervet fognak bejelenteni. Erről annyit mondott el, hogy ebben szerepelni fog az a szándék, hogy

    • 2022-től minden városban csak elektronikus buszokat lehet forgalomba állítani;
    • minden illegális szemétlerakót meg kell szüntetni;
    • még idén mentesíteni kell a folyókat a PET-palackoktól.
    • A műanyag csomagolás visszaszorítása is tervben van.
  • A kormány jóváhagyta Palkovics éghajlatváltozási tervét, az új nemzeti energiastratégiát és a nemzeti energia- és klímatervet – közölte a kormányfő.

    „Megállapítottuk, hogy nem szükségszerű az összeomlás a Kárpát-medencében. A legkedvezőtlenebb klímaváltozás esetén is képesek leszünk fenntartani a magyarok életét a Kárpát-medencében. A térség képes megtermelni a szükséges élelmiszert, szolgáltatni a szükséges ivóvizet, ha szépen, tervszerűen alkalmazkodunk a klímaváltozáshoz, amit meg is kell kezdeni.”

    Orbán kiemelte, hogy csak a világ 21 országa tudta csökkenteni szén-dioxid-kibocsátását – 1990 óta 32 százalékkal – úgy, hogy közben nőtt a GDP-je.

    „A klímabajnokság élmezőnyéhez tartozunk. Megelőzzük Németországot, Hollandiát, az osztrákokat a klímavédelmi politika tekintetében.”

    „A magyar energiatermelés 90 százaléka karbonsemleges lesz 2030-ra.” Ez a paksi atomerőműre és a napenergiára fog épülni – ígérte Orbán.

  • Nagy csábítást jelentenek a nyugati fizetések, ezért növelni kell a hazai ápolónők fizetését, mindent meg kell tenni a maradásuk érdekében.

    Emellett Orbán bejelentette: minden kórházi várótermet fel kell újítani. Elsődleges, hogy ezek állapotát elfogadható szintre emeljék.

    A kórházi adósságok felhalmozódásáról elmondta: az ÁSZ jelentése szerint ez „nem bocsánatos hiba”. Fedezet nélküli kötelezettségvállalás révén halmozódott fel, ami törvénytelen. „Utasítottuk a minisztert, hogy ezt a gyakorlatot számoljuk fel, 2020-ban egyetlen kórház sem halmozhat fel semmilyen adósságot” – ehhez a miniszter minden eszközt megkap. Ebben az évben a pénzügyi év már nem zárható kórházi adósságok további felhalmozásával.

  • A versenyképességet segítő intézkedések, az adórendszer, a szociális intézkedések Orbán szerint Magyarországon mások, mint az eurózónában, ahol – Orbán szerint – a növekedés idén várhatóan megáll. A kormányfő szerint kérdés, hogy a „magyar modell” működik-e akkor is, ha az eurózóna nem nő. Ez valószínűleg gazdaságélénkítő akcióterv nélkül nem tartható, ezért ezen kell dolgozni. Ennek részleteiről Orbán februárban kíván beszélni.

  • A beruházás 1700 milliárd forint volt 2019-ben, „ez minden idők legmagasabb beruházása Magyarországon. Ebben a külföldi és a magyar beruházások egyaránt benne vannak." Orbán szerint ez visszaigazolja a 2010-ben hozott stratégiai kormánydöntést: az új munkahelyek 38 százalékát kínai, koreai, japán beruházások hozták létre 2019-ben. Orbán szerint ez a 2010-ben meghirdetett keleti nyitás sikerét jelenti.