12 milliós lelépési pénzzel távozott a Miniszterelnökség és az igazságügy államtitkára

2020.01.09. 09:15 Módosítva: 2020.01.09. 09:15

Több mint 12 millió forintos lelépési pénzzel távozott posztjáról  Takács Szabolcs Ferenc, a Miniszterelnökség, majd az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, írja a Blikk.  

A kormányzati portálon nyilvánosságra hozott adatok szerint Takács Szabolcs Ferenc  7 777 800 forintos végkielégítést és 4 464 800 forintos szabadságmegváltást kapott, ami az ősszel távozó nagyvárosi és kerületi polgármesterek lelépési pénzét is meghaladja.

Takácsnak két miniszteri biztosi pozíciója is volt. 2018 novemberében nevezték ki majdnem két évre a 2020-as dubaji világkiállítás magyar megjelenéséért felelős miniszteri biztossá. Tavaly nyári menesztésével párhuzamosan pedig újabb, ezúttal a Brexittel összefüggő miniszteri biztosi pozíciót kapott.

Amikor az önkormányzati választások után több távozó fideszes polgármesterről kiderült, hogy 7 millió forintnál is több pénzt kaphatnak, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy Kormányinfón azt mondta az államigazgatásban senki nem járhatna így. A kancelláriaminiszter szerint a kötelező szabadságot vagy kiadják, vagy ha azt nem veszi ki valaki, akkor az elvész, ezért senkinek egyetlen fillért se lehet szabadságmegváltásként kifizetni a központi kormányzati közigazgatási rendszerben.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) a Blikk kérdésére azt válaszolta, hogy Takács Szabolcsnak a szabadságmegváltás 2019 elejei megszüntetése előtti időszakban felhalmozott szabadságait fizették ki.

A Transparency International Magyarország szerint ez az érvelés sántít, ugyanis a kormány által hivatkozott jogszabályi rendelkezés már 2010 óta tiltja, hogy a miniszter és az államtitkár a tárgyévet követő év március 31-ig ki nem vett szabadságát pénzben megváltsák, írja a Blikk. A Transparency ezért megfontolja, hogy jogi lépéseket tegyen az ügy tisztázása érdekében – mondta Ligeti Miklós, a szervezet jogi igazgatója.