Életfogytiglani fegyházbüntetést kértek a békásmegyeri óvónő gyilkosára

2020.01.10. 10:27

Azután, hogy decemberben 20 évnyi fegyházbüntetésre ítélték első fokon azt a férfit, aki 2018 novemberében előre megfontolt szándékkal több lövéssel megölte lánya élettársának anyját, egy óvónőt Békásmegyeren, vádat emelt a 67 éves ember ellen a Fővárosi Főügyészség, írják közleményükben. Várható volt, hogy az ügy folytatódik, mert a védelem enyhítésért, az ügyész pedig súlyosításért fellebbezett. 

Most kiderült, hogy a főügyészség az ügyészi fellebbezést megtartva másodfokú indítványban kezdeményezte, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést szabjon ki, a kimagasló veszélyességű bűncselekmény miatt. 

A férfinak 2018 nyarán végleg megromlott a kapcsolata lányával, mert az élettársához és annak édesanyjához költözött, magára hagyva őt. A vádlott úgy hitte, hogy a lányát az őt befogadó óvónő vette rá a kapcsolatuk megszakítására, ezért elhatározta,hogy az óvónőn elégtételt vesz és engedéllyel tartott lőfegyverével megöli. Terve véghezviteléhez a sértett munkába járási szokásait megfigyelte, majd 2018. november 21-én reggel, annak lakhelyén megvárta és az utcára kilépő sértettet négy lövéssel kivégzésszerűen megölte.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport