Letöltendő börtönbüntetést és eltiltást kér az ügyészség a Pillangó utcai baleset felelőseire

2020.01.20. 10:04

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt a metróvezető és a forgalomirányító férfi ellen, a vádirat szerint gondatlanságuk vezetett a tömegszerencsétlenségnek minősülő balesethez, közölte a vádhatóság.

Az Index már a baleset harmadik évfordulóján, tavaly év végén beszámolt arról, hogy két embert gyanúsítanak vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével.

Felidéztük azt is: 2016. december 5-én, hétfőn reggel a 2-es metró Pillangó utcai nyílt, földfelszíni megállójában álló szerelvénybe hátulról belefutott egy másik szerelvény. Az ütközés 20 km/órával történhetett, a vészfékezés nem volt hatékony a csúszós, nyálkás sínek miatt. Tizenhatan megsérültek, a BKV a 2-es metró nyílt szakaszára az Örs vezér téri végállomásig 30 km/órás sebességkorlátozást vezetett be, a rendőrség tömegszerencsétlenség miatt nyomozást indított.

A vádirat szerint az egyik vádlott, egy 64 éves férfi metrókocsi-vezetőként dolgozott, a szükséges képesítés, vizsga birtokában volt, az időszaki képzéseken részt vett. 2016. december 5-én, a kora reggeli órákban az Örs vezér terétől a Pillangó utcai megálló felé haladt, az adott, felszíni pályaszakaszon pedig a legnagyobb megengedett sebesség 70 km/h volt. Az idő aznap párás, fagypont alatti volt, a metrópálya csúszott, azon falevelek és egyéb növényi hulladék csökkentették a tapadást.

A vonalon a forgalom torlódott, erről és a csúszásveszélyről az ügy másik vádlottja, a forgalmi menetirányító 64 éves férfi tájékoztatta a vezetőt. A forgalom irányítását végző vádlott utasítást adott a biztonsági rendszer által vezérelt kézi üzemmód használatára, sebességkorlátozást azonban – annak ellenére, hogy a többi vezető által szolgáltatott adatok alapján ez szükséges és indokolt lett volna – nem rendelt el.

A Pillangó utcai megállóban egy másik szerelvény állt, utascserére várva. A megállóhoz közeledő szerelvényt vezető vádlott nem a forgalmi körülményeknek megfelelő, legfeljebb 28 km/h-s biztonságos sebességgel haladt, hanem felgyorsított 57 km/h-ra, emiatt a későbbi fékezés során a szerelvény megcsúszott, a metró a fékezés oldása, majd vészfékezés ellenére sem tudott időben megállni, így nekiütközött a megállóban várakozó metrószerelvénybe.

Az ütközés következtében 5 utas súlyos, további 16 személy könnyebb sérülést szenvedett.

A baleset miatt a forgalom a metró egy szakaszán aznap délután végéig szünetelt, negyvenöt pótlóbusz biztosította a közlekedést, mintegy kétmillió forint plusz költséget okozva. A forgalom szünetelése mintegy 94 ezer utast érintett, a két sérült szerelvény javíttatása pedig több mint százötven millió forintba került

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a vezető és a forgalomirányító férfi ellen

  • vasúti közlekedés tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétsége, és
  • különösen nagy kárt okozó közérdekű üzem működése gondatlan megzavarásának vétsége miatt

nyújtotta be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A vádhatóság letöltendő szabadságvesztésre ítélést és a vasúti jármű-vezetéstől, illetve a forgalmi menetirányítói foglalkozástól eltiltást indítványozott. Az ügyészség arra az esetre, ha a vádlottak a bűnösségüket a vád tárgyává tett bűncselekmények vonatkozásában az előkészítő ülésen beismerik és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról, az eltiltások mellett végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta, áll a közleményben.

A baleset körülményeit egyébként a BKV is vizsgálta. Az ütközésnek ugyanis a felszíni szakaszhoz és az időjáráshoz is köze lehetett.  Az ütközés maga 20 km/órával történhetett, a vészfékezés azonban nem volt hatékony a csúszós, nyálkás sínek miatt. A BKV a 2-es metró nyílt szakaszára az Örs vezér téri végállomásig 30 km/órás sebességkorlátozást vezetett be, amely azóta is érvényben van.