Az iraki helyzet miatt ment Orbán magángéppel Indonéziába

2020.01.22. 17:20

Az instabil iraki helyzettel indokolta a miniszterelnök sajtófőnöke, hogy miért magángéppel utazott Orbán Viktor Indonéziába – írta a 24.hu. A lap szerint a kormányfő az OTP elnöke, Csányi Sándor által használt, OTP-hez köthető, 13 milliárd forintot érő Dassault Falcon géppel utazott.

 Havasi Bertalan elmondta, hogy a honvédségi gépeknél a katonai hasznosítás elsőbbséget élvez, márpedig a honvédségnek készen kell állnia arra, hogy szükség esetén – az iraki kormány döntésétől függően – az Irakban szolgálatot teljesítő magyar katonákat haza kell hozni, így minden repülőgének rendelkezésre kell állnia. Orbán Viktor az év eleji sajtótájékoztatóján jelezte, hogy ha Bagdad felmondja a szerződést, a magyar katonák evakuálását azonnal megkezdik.

Orbán így magángéppel érkezett szerda reggel a Jáva szigetén fekvő Yogjakartába, amely 450 kilométerre fekszik Indonézia fővárosától, Jakartától.

Havasi elmondása szerint a kormányfő  a„korábbi gyakorlatnak megfelelően bérelt repülőgéppel” utazott. A Miniszterelnöki Kabinet a „járatra személyenként vásárolta meg repülőjegyeket”.

Kereszténydemokraták a világ legnagyobb muzulmán országában?

Az MTI hétfőn arról írt, hogy Orbán Viktor a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) tanácskozásán vesz részt Indonéziában. A szervezet vezetőségi ülését január 23-24-én tartják Yogjakartában.

A 265 milliós ország a világ legnépesebb muzulmán állama, így meglepő választásnak tűnik  a Kereszténydemokrata Internacionálé esetében. A CDI nevének feloldása azonban már húsz éve nem ez – hívta fel a figyelmet a 24.hu –, hiszen a szervezet hivatalos neve Centrista Demokrata Internacionálé. A konferencia házigazdája Yogjakartában az iszlám alapon működő indonéz Nemzeti Ébredés Pártja.