Géza
6 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Hat év börtönre ítélték egy budapesti rendőrt korrupcióért és zsarolásért

2020.01.22. 09:48

A Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya még 2018-ban korrupciós és vagyon elleni erőszakos bűncselekmény miatt emelt vádat egy rendőr ellen.

A vádlott 2017-ben egyszer készenléti szolgálatban, valamint háromszor szolgálaton kívül Budapesten és az M3-as autópályán közlekedés, illetve a közterület rendjét sértő szabálysértésekre hivatkozva, tényleges jogalap nélkül volt rendőri intézkedés alá embereket, akiknek azt ajánlotta, hogyha fizetnek, elkerülhetik a további eljárást. 

Ezzel a módszerrel három sértettől 24 ezer forintot szedett be, míg egy negyedik embertől 205 ezer forintot vett át, ezt aztán később visszaadta.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa 2020. január 20-án kihirdetett másodfokú jogerős ítéletével súlyosbította a korábbi ítéletet, helyt adva ezzel a katonai ügyészség indítványának. A vádlottat  hat év börtönre, hat év közügyektől eltiltásra, 200 ezer forint megfizetésére és 24 ezer forint vagyonelkobzásra ítélték - írta közleményben a Fővárosi Fellebviteli Ügyészség.