Trócsányi: Jóhiszemű voltam, de intézem a szabadságmegváltás visszafizetést

2020.01.23. 14:09

Visszafizeti a szabadságmegváltásért kapott 2,6 millió forint egy részét Trócsányi László, akiről a Blikk.hu írta meg, hogy összesen bruttó 13 millió forintnyi lelépési pénzzel távozott az igazságügyi tárca éléről Brüsszelbe.

Trócsányi 10,4 millió forintot kapott végkielégítésként és 2,6 millió forintot pedig a korábban ki nem vett szabadságáért, "szabadságmegváltás" címén.  A lap számításai szerint a ez utóbbi összeg másfél évnyi szabadságnak felel meg. Ez azért problémás, mert korábban Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is azt nyilatkozta, hogy 

az állami vezetők esetében (a polgármesterekkel ellentétben) nem lehetséges, hogy az egyéves szabadságukon túli szabadcsapataikért is kapjanak pénzt a távozásukkor

- írja a Blikk.hu.

A lap megkérdezte Trócsányit arról, hogy jogosnak és szabályosnak tartja-e a számára kifizetett szabadságmegváltást, aki azt mondta:

A magam részéről jóhiszeműen jártam el. Értesültem, hogy a politikai vezetőket érintően a szabadságmegváltást illetően eltérőek a jogértelmezések. Miután kikristályosodott a közigazgatási jogértelmezés, intézkedtem a 2018 év utáni szabadságmegváltásnak az Államkincstár javára történő visszafizetése iránt.