A mentősök szerint már a hívásnál szidalmazták őket, ezért kellett rendőr is Csenyétére

2020.01.26. 15:40

Pénteken este meghalt egy ember Csenyétén. A falu polgármestere szerint a mentősök nem mentek be a romatelepre, hanem megvárták a rendőröket. Időközben a férfi meghalt. Szerinte a holttestet ő vitte ki a telep szélén várakozó mentőkhöz, akik már csak a halál beálltát tudták megállapítani, szerintük a beteg amúgy menthetetlen volt.

A rendőrség vizsgálódik, a mentők kérdésünkre azt írták: „A jelzett esetben a mentőhíváskor egy élettelenül fekvő férfiről tettek bejelentést, ezért két mentőegységet is riasztottunk, valamint a protokollnak megfelelően telefonon keresztül segítettük az ott tartózkodókat az újraélesztés megkezdésében.

A mentőket már telefonon keresztül szidalmazás, fenyegetés érte (az elhangzottakat hangfelvétel dokumentálja), ezért a helyszínre küldött bajtársainknak a biztonságos betegellátás érdekében rendőri segítséget, védelmet kértünk. A házból kihozott beteg újraélesztését a mentők is folytatták, de a beteg életét sajnos nem lehetett megmenteni, a halál okát szakértői vizsgálat fogja tisztázni.

A veszélyeztetettség az ellátásban részt vevő mentők számára kritikusan nehéz helyzetet teremtett, szolgálatukat folytatni nem tudták, ezért számukra pszichológus segítségét biztosítjuk. 

A hátrányos megkülönböztetés vádját visszautasítjuk, a mentők fontos alapértéke az egyenlőség, az a hivatásunk, hogy a lehető legjobb ellátást minden rászoruló számára egyformán biztosítsuk.”