A KDNP másfél év alatt több mint 240 milliót költött tanácsadásra, csapatépítésre, imázsfilmre

2020.02.04. 09:23

A Hvg.hu kérte ki az Országgyűlés Hivatalától az összes parlamenti frakció kiadásainak összesítését. A kiadott szerződések szerint a KDNP

244 millió forintot költött

tanácsadásra, kommunikációra, rendezvényekre és a párt saját megjelenítésére.

Jöjjön néhány konkrét szám a kisebbik kormánypárti frakció kiadásairól:

  • Több mint 6 millió forintot fizettek „rendezvényhez terem, ellátás és vendéglátás biztosítása” címen a Csónakázótó Vendéglátóipari Kft.-nek, amelynek a Valton-vezér Varga Lajoshoz köthető CFTP Hungary Kft. a társtulajdonosa.
  • A szerződések listájában szerepel balatonfüredi kihelyezett frakcióülés költsége is, amit jövő héten tartanak. A 4 csillagos Flamingó wellnesshotelben 169 ezer forintba kerül majd képviselőnként a 3 nap/2 éjszakás csomag.
  • A frakcióülések további költséggel jártak a KDNP-ben: a szerződésekből ugyanis kiderült, hogy kihelyezett frakcióülések és külső frakciórendezvények előkészítése és szervezése címen 2018. május 11. és 31. között 1,27 millió forintot, 2019 januárja és június között újabb összesen 6 millió  fizettek egy bizonyos GML Productions nevű cégnek.
  • A kikért szerződések szerint a frakció 2018 decemberében egyetlen estére 600 ezer forintot fizetett egy, az Országház vadásztermében tartott adventi zongorakoncertre.
  • 2018 májusától 2019 decemberéig 4 millió forintért bíztak meg egy magánszemélyt kulturális célú programok tervezésével,
  • 2018 májusa óta összesen nyolcmillió forintot fizettek ki „vezetési tanácsadás nyújtása” címen egy kft.-nek.

A kultúrán, gasztronómián és rekreáción túl önmaga megjelenítésére is sokat költött a kisebbik kormánypárti frakció:

  • 2018 májusa és 2019 decembere között közel nyolcmillió forintot fizetett a szegedi Netrióta Kft.-nek „online újságfelületen a képviselőcsoport számára megjelenés biztosítása” címen.
  • Tavaly a „webes megjelenéshez szolgáló felület kezeléséért és a Facebook-oldal tartalommal ellátásáért” 2,4 millió forintot fizetett a KDNP,
  • ezen túl további 2 milliót költött „webes felületeken történő megjelenésekkel kapcsolatos tanácsadásra”.

A honlapokra és kiadványokra fordított összesen több mint 40 millió forinton túl

  • 7,68 millió forintot fizettek egy magánszemélynek „filmklipek készítésére”, 8,9 milliót pedig az Igen Média Kft.-nek a párt 75 éves fennállásáról megemlékező imázsfilm elkészítésére. A 38 perces alkotást egyébként a KDNP YouTube-csatornáján lehet megnézni. (Cikkünk korábbi verziójában tévesen hivatkoztunk a Hvg.hu cikkére, hogy arról a 38 perces filmről van szó, amely a KDNP YouTube-csatornáján megtekinthető. Az Igen Média egy reklámspotszerű videót készített amely a Facebookon, illetve TV-ben futott 30, és 50 másodperces mutációban - a szerző.)
  • További 5,4 millió forint ment el sajtófigyelésre és reggeli hírösszefoglalók készítésére,
  • 1,6 millió pedig kulcsszavas internetfigyelésre;
  • mindezek mellett négy hónapra összesen 3,8 millió forintot hagytak a szegedi Közélet kiadónál is online hirdetések tervezésére, szervezésére és elhelyezésére.
  • 2018 novemberében 12,7 millió forintért csináltattak egy 2000 fős mintán végzett közvélemény-kutatást a Nézőpont Intézettel,
  • de a biztonság kedvéért két hónappal korábban egy magánszeméllyel is kötöttek 750 ezer forintról szerződést közvélemény-kutatás előkészítésével kapcsolatos tanácsadásra.
  • határon túli magyarokkal kapcsolatos rendezvények szervezésére és menedzselésére másfél év alatt egy magánszemélynek 3,2 millió forintot, továbbá a kifejezetten felvidéki politikai és kulturális találkozók szervezésére a Rákóczi-szövetségnek 5,3 millió forintot fizettek.
  • A Hvg.hu szerint a frakció egyik legszövevényesebb hátterű megbízása a Szenzor Kft.-vel kötött, húsz hónapra 10,9 millió forintos szerződése számítástechnikai eszközök karbantartására és számítástechnikai tanácsadásra.