Bernadett
5 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

A kerület pénzéből vitette magát Las Vegasba az újbudai cégvezető

2020.02.06. 07:52

   Las Vegasban, Londonban, Szingapúrban járt az újbudai önkormányzat tulajdonában álló Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft. ügyvezetője – írta meg a 24.hu. A lap információi szerint Janurik Lajos ehhez nem kérte a tulajdonosi jogokat gyakorló önkormányzat gazdasági bizottságának jóváhagyását sem.

A cégvezető 25 milliót utal ki magának utazásokra négy év alatt.

Janurik még az októberi választásokon vereséget szenvedett korábbi fideszes polgármester, Hoffmann Tamás idején került az önkormányzati informatikai cégének élére, ahonnan az új, ellenzéki többségű önkormányzat megalakulása után elbocsátották.

Janurik azután került az önkormányzatban nagyobb szerephez,

  • részt vett Hoffmann 2010-es választási kampányában, majd pár hónapra rá vezetői posztot kapott;
  • kivételezett helyzete akkor sem ingott meg, amikor plagizált informatikai stratégiát adott el a kerületnek;
  • 2012-ben 3 millió forintot fizettek ki egy dokumentumért, amelyről kiderült, hogy egy korábbi székesfehérvári pályázaton leadott városi stratégia szövegének újrafelhasználása, a két dokumentum között több oldalnyi egyezést találtak

 – írta a 24.hu, megjegyezve, hogy az akkor indított belső vizsgálat ellenére Janurik megtarthatta állását és ötmillió forint prémiumot is kapott.

A mostani önkörmányzat által indított belső ellenőrzés már nem ilyen eredménnyel zárult, így 2023-ig érvényes szerződését az önkormányzat felbontotta, de további jogi lépések is várhatók.