Éjjel-nappal védőfelszereléseket gyártanak a rabok a koronavírus ellen

D SOS20200207010
2020.02.07. 15:38 Módosítva: 2020.02.07. 17:25

Magyarország mindent megtesz a koronavírus elleni védekezésben, az eddigi intézkedések hatékonynak bizonyultak, mondta Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés népjóléti bizottsága előtt pénteken az MTI beszámolója szerint.

Korózs Lajos, a bizottság elnöke múlt pénteken hívta össze az ülést, mert nem találta elégségesnek a kínai koronavírus védekezésében tett eddigi intézkedéseket. A bizottság Pintér mellett meghallgatta többek között Kásler Miklóst és Müller Cecília országos tisztifőorvost.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a bizottsági ülésen felsorolta az eddigi intézkedéseket. Szerinte mind a tárca, mind pedig az operatív törzs az első pillanattól minden szóba jöhető körülményre felkészült. Azt is mondta, hogy jelenleg a betegséggel kapcsolatos pánik lényegesen nagyobb probléma, mint a Magyarországon még ki nem mutatott vírus.

Pintér beszámolt róla, hogy a védekezés elsősorban a határokra és a Liszt Ferenc-repülőtérre összpontosul. Elmondta, a büntetés-végrehajtási intézetekben három műszakban gyártanak védőfelszereléseket, de azt is hangsúlyozta, hogy jelenleg elég védőfelszerelés van az egészségügyi intézményekben. 

Két magyar állampolgárról tud a koronavírus miatt lezárt kínai területen a Külgazdasági és Külügyminisztérium, de egyikük sem akarja elhagyni az országot, mondta Menczer Tamás, a tárca tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

197 magyar van most Kínában, a pekingi nagykövetség mindannyiukkal folyamatos kapcsolatban van. Mind a három magyar, aki a japán partoknál veszteglő óceánjárón ragadt, egészséges, mondta az államtitkár. A hajón 61 fertőzöttet regisztráltak péntekre, de a magyarok nincsenek köztük, velük a tokiói nagykövetség tatja a kapcsolatot. 

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója a meghallgatáson arról beszélt, hogy a mentőszolgálat folyamatosan készenlétben áll, beszerezték a védőeszközöket; a gyanús esetek kórházba szállítása nem befolyásolja a napi mentést.

"Egy nagyon fontos bizottsági ülésen vagyunk túl" - mondta Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője az ülés után tartott sajtótájékoztatón. Bár elmondása szerint korrekt tájékoztatást kaptak a helyzetről, csak részben volt számára kielégítő. "Attól még hogy Pintér Sándor azt mondja, nincs ok a pánikra, még van pánik az országban" - fogalmazott Szabó. A Párbeszéd politikusa kételkedik benne, hogy a védőfelszerelések minden házi orvoshoz megérkeznek az elkövetkező napokban, ezért a párt monitorozni fogja ezt. 

Arató Gergely, a DK képviselője szerint különösen indokolt lenne az óvatosság azután, hogy a szakértők elmondták, egyelőre nem tudunk eleget a vírusról. A repülőjáratok leállításáról új információ derült ki az ülésen Arató beszámolója szerint. "Nem a magyar kormány intézkedett, hanem a légitársaságok gazdasági szempontjai döntöttek."

A képviselő szerint az ülésen felsorolt intézkedések nagy része a jelenlegi egészségügyi helyzetben nehezen kivitelezhető. Nem reális szerinte például az a terv, hogy beállítanák a mentőket a betegek szállításába, de a házi orvosoknak és a kórházaknak sincs kellő kapacitása.

(Borítókép: Pintér Sándor belügyminiszter beszél az Országgyűlés népjóléti bizottságának ülésén a Parlament Széll Kálmán teremében 2020. február 7-én. Fotó: Soós Lajos / MTI)