Edina
0 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Elolvadt a Maros megyei Héderfája református templomának két harangja

incendiu
2020.02.08. 14:09

Szombat hajnalban leégett a Maros megyei Héderfája (Idrifaia) református templomának haranglábja, írja az MTI. A dicsőszentmártoni tűzoltókat hajnali három órakor riasztották a tűzesethez, de beavatkozásuk révén csak a tűz tovább terjedését sikerült megakadályozni. A 19. században épült faharangláb teljesen leégett, a benne lévő két harang elolvadt.

A tűzoltóság illetékese a Zi-de-zi.ro című Maros megyei portálnak nyilatkozva valószínűsítette, hogy gyújtogatás okozta a tüzet. A gyújtogatás gyanúját erősítette meg a Székelyhonnak nyilatkozó Nagy Csaba héderfájai református lelkész is, aki elmondta, ismeretlenek két korábbi alkalommal sikertelenül próbálták felgyújtani a haranglábat.

A lelkész szerint a helyi közösségnek nyugodt élete volt, nem háborították a közösséget belső ellentétek, ezért nehezen magyarázható a vélt szándékos károkozás. Azt is hozzátette, hogy a közeli iskola biztonsági kamerái mozgást rögzítettek az éjszaka, de a felvételek alapján nem azonosíthatók a vélt elkövetők.

A Maros megyei Héderfájának a 2011-es népszámláláson 677 lakosa volt, 96 százalékuk magyarnak vallotta magát.

(Borítókép: Situații de Urgență (ISU) "Horea" Mureș)