Egy évig titkolták a gyerekpornós ügyet, pedig már novemberben vádat is emeltek

D KOS20140219030
2020.02.10. 15:07
Tavasszal kerülhet bíróság elé a gyermekpornográfiával vádolt volt perui magyar nagykövet, aki ha bűnösnek találják, akár három év börtönt is kaphat. Kaleta Gábor tavalyi hazahozatala maga a rejtély, a TEK és a rendőrség is tagadja, hogy hazahozta volna, miközben külügyes források szerint nem önszántából jött, hanem két férfi kísérte őt. De bárhogy is jött haza, tény: a történteket elhallgatta a külügyi tárca és az ügyészség is.

Tavaly novemberben emelt vádat a Fővárosi Főügyészség Kaleta Gábor ügyében a Budai Központi Kerületi Bíróságon - tudta meg az Index.

Ahogy arról lapunk elsőként beszámolt, a volt perui magyar nagykövetet 2019 tavaszán gyermekpornográfiával gyanúsították meg és úgy hozták a magyar hatóság emberei Peruból Magyarországra, hogy az ügy nem került nyilvánosságra. Bár először - külügyes források alapján - azt írtuk, hogy a Terrorelhárítási Központ munkatársai szállították haza a diplomatát, a TEK ezt cáfolta. Az Indexnek a rendőrség is tagadta, hogy ők hozták volna haza Kaletát, pedig külügyes forrásaink szerint hatósági emberek jelentek meg Peruban, amikor a bűncselekménnyel meggyanúsították. A választ a külügy tudná, ám a tárca érdemben nem adott információt az ügyben. A Magyar Nemzet úgy tudja, a külképviseletről volt két kísérője a hazarendelt nagykövetnek. A lap forrásai szerint éppen Kaleta kezdte híresztelni a meggyanúsítása után, hogy őt a TEK mentette ki Limából. 

Két kísérő hozta haza, de rejtély, kicsodák

A Magyar Nemzet információjának ugyanakkor ellentmond, hogy külügyes forrásaink szerint a követségnek nincsenek biztonsági emberei. Egy külügyes forrásunk Kaleta hazahozatalának körülményeiről azt mondta: két férfi ment érte, telefonon lehívták a követség épülete elé, elvették a mobiltelefonját és lényegében magukkal vitték.

Mivel a TEK és a rendőrség is tagadja, hogy ők hozták volna haza, akár még az is elképzelhető, hogy az egyik hazai titkosszolgálat munkatársai voltak a titokzatos kísérők. Jóllehet Kaleta együttműködött és nem tanúsított ellenállást, ahogy egy forrásunk fogalmazott, "nem önszántából jött haza", tehát valamelyik magyar szerv emberei kísérték. Úgy tudjuk, hogy hazahozatala után a Gyorskocsi utcában volt előzetes letartóztatásban. 

Mindenesetre tény, hogy sem Kaleta visszahívását, sem a menesztésének okát a Külgazdasági-és Külügyminisztérium nem indokolta meg a nyilvánosság előtt, mindössze a Magyar Közlönyben jelent meg tavaly áprilisában a felmentéséről szóló tájékoztató, aminek közzétételére amúgy törvény kötelezte az illetékeseket. A külügyben pedig csak pletykaszinten terjedt a hír Kaleta hazahozatának okáról, igaz, egy nagyköveti értekezleten Pintér Sándor maga is említést tett az esetről, de nem nevezte meg, kiről van szó.

Az, hogy miért kezelték ennyire diszkréten az esetet, nem teljesen érthető, hiszen a magyar hatóságok mindent megtettek, hogy a diplomata az igazságszolgáltatás elé kerüljön. Azonnal megfosztották nagyköveti rangjától, nem élvezhetett diplomáciai mentességet és mint most kiderítettük, pár hónap múlva már vádat is emeltek ellene, így a bíróság dönthet arról: ártatlan vagy bűnös-e abban, amivel vádolják. Ha elítélik, akár három év börtönt is kaphat, a pere márciusban kezdődik.  

Már tavaly vádat emeltek ellene

Amikor rákérdeztünk a Fővárosi Főügyészségnél, hogy megerősítik vagy cáfolják-e azt az értesülésünket, miszerint "már vádat emeltek az ellen a magyar férfi ellen, aki ellen gyermekpornográfia miatt indult eljárás, és korábban Peruban egy magyar diplomáciai testületnél szolgált, mígnem 2019 tavaszán a magyar hatóságok eljártak vele szemben és hazahozták", az ügyészség az alábbi választ adta:

A kérdezett ügyben tájékoztatom, hogy a megadott paraméterek részbeni egyezése alapján egy ügyet lehetett azonosítani, amelyben a Fővárosi Főügyészség 2019 novemberében vádat emelt a Budai Központi Kerületi Bíróság előtt.

A Fővárosi Főügyészség egyúttal jelezte, hogy ebben az ügyben korábban nem adott ki közleményt. 

A Fővárosi Törvényszék szóvivő közölte azt közölte az RTL Klubbal, hogy Kaleta Gábor számítógépein 19 ezer, kiskorúakról készült pornográf fényképet találtak.

Az, hogy Kaleta ügyét még 2019 tavaszán nem verték nagydobra, akár magyarázhatná az is, hogy a diplomata - információnk szerint - egy nemzetközi bűnügyi felderítés során került képbe, így akár a külföldi társszervek is kérhették a nyomozás diszkrét kezelését. Ugyanakkor ha történt is ilyen kérés, az sem indokolja, hogy amikor tavaly lezárult ellene a nyomozás és vádat emeltek ellene, akkor erről miért nem adott ki közleményt a Fővárosi Főügyészség. Már csak azért is érdekes kérdés ez, mert az ügyészség ennél jóval kisebb fajsúlyú és hasonló ügyekről is rendszeresen beszámol, legutóbb például két hete adtak közleményt egy gyermekpornográfiával kapcsolatos büntetőeljárásról. 

"Kötelezően kommunikálandó ügy nincs"

"Az illetékes megyei főügyészségek saját hatáskörben döntenek arról, mely ügyészi eljárási cselekményről adnak ki közleményt. A nyilvánosság számára adható tájékoztatás rendjét egy legfőbb ügyészi utasítás tartalmazza. Kötelezően kommunikálandó ügy nincs, a főügyészségek figyelemmel vannak az ügyek egyedi sajátosságaira, az adott időszak egyéb híreire, nemzetközi együttműködés esetén pedig az abban érintett államok érdekeire, a kommunikációra vonatkozó egyedi kéréseikre is. Emellett, ha a kommunikáció olyan cselekményt érint(ene), amelynek más terheltjei is vannak vagy lehetnek, a további eredményes felderítés biztosítása is szempont annak megítélésénél, miről ad ki közleményt az ügyészség" - közölte megkeresésünkre Rab Ferenc helyettes sajtószóvivő, amikor arról kérdeztük az ügyészséget, mi alapján döntik el, hogy miről adnak ki közleményt és miről nem. 

Ahogy arról a korábbi cikkünkben írtunk, Kaleta elfogása összefügghet egy olyan nemzetközi rendőrségi művelettel, amelyet a spanyol rendőrség irányított és több országot érintett, ezért az Europol is segítette a nyomozást. A rendőrségi művelet során Szíriában, Pakisztánban, Olaszországban, Indiában, Franciaországban, Guatemalában, az Egyesült Királyságban, Peruban, Ecuadorban és Costa Ricában is vettek őrizetbe gyanúsítottakat. 

Kaleta Gábor a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem állam- és jogtudományi fakultásán végzett, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen egyházjogot tanult, majd a németországi trieri egyetemen nemzetközi jogot. 2002. áprilisában került a Külügyminisztériumba, az amerikai főosztály USA-referenseként. 2006-ban nyerte el a Los Angeles-i Fökonzulátus pályázatát, 2007. január 15-étől a konzuli feladatokat látta el. Ez a legnagyobb konzuli kerület az Amerikai Egyesült Államokban, Kalifornián kívül tizennyolc állam amerikai magyarságának ügyeit intézte.

2012-ben a Külügyminisztérium sajtóosztályát vezette, két évre rá ugyanez volt a dolga az igazságügyi tárcánál. Egykori kollégái szerint ironikus, hogy 2012-ben azért kellett Kaleta elődjének, Tóth Józsefnek, az egykori athéni nagykövetnek távoznia a sajtófőnöki posztról, mert belső vizsgálat indult ellene még a görög állomáshelyén tapasztalt pénzügyi problémák miatt. Martonyi János akkori külügyminiszter ezért egy "tiszta" embert akart sajtófőnöknek, így került képbe a katolikus, "problémamentes" Kaleta. Végül Szijjártó Péter 2017-ben nevezte ki Peruban nagykövetnek. 

Egykori kollégái  átlagos, nem feltűnő, tájékozott, művelt emberként jellemezték, aki amolyan mintakatolikus volt, sokszor idézett a Bibliából. Miután hazahozták Peruból, a külügyben gyorsan híre ment a letartóztatásának, de több olyan külügyessel is beszéltünk, aki azt mondta: legalább annyira meglepődött azon, amivel vádolják, mint azon, hogy a vele történtek közel egy éven át megmaradtak a külügyminisztérium falai között.

(Borítókép:  Kaleta Gábor sajtótájékoztatót Külügyminisztérium ban 2014. február 19-én. - fotó:  Koszticsák Szilárd / MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport