Géza
6 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Több mint kétmilliárdot ad a kormány a szalézi rend óbudai központjára

2020.02.10. 17:17
Több mint kétmilliárd forint kormányzati támogatásból bővül a szalézi rend óbudai központja, írja az MTI. A két új épület alapkövét Varga Mihály pénzügyminiszter, Andrásfalvy János, a szalézi rend magyar tartományának vezetője és Ábrahám Béla korábbi tartományfőnök tette le hétfőn.

Varga Mihály az ünnepségen kiemelte: a kormány természetes szövetségeseként tekint az egyházakra, és kiemelt feladatának tartja támogatásukat, hogy közfeladataikat és közösségépítő szolgálatukat minél jobb feltételek között láthassák el.

A kormány nagyra értékeli a szalézi rend pedagógiai hagyományait, és azt a kiemelkedő munkát, amellyel hozzájárulnak a magyar kultúra, a gazdaság és a társadalom fejlődéséhez - tette hozzá.

Andrásfalvy János tartományfőnök a kormányzati támogatást megköszönve hangsúlyozta, hogy a két új épülettel, az oratóriummal (szalézi közösségi tér) és a tartományfőnökséggel a szalézi közösség is tovább épül a "fiatalok szolgálatára".

Nem ez az első elismerés a kormány részéről a rend felé: mint írtuk, tavaly augusztusban Magyar Érdemrend lovagkeresztjével ismerték el Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök munkáját.

Az pedig, hogy a szalézi rendnek nem kis szerepe van az oktatásban olyan helyeken is, ahova az átlag tanárember nem szívesen menne, ebben a cikkben olvasható: