Két vonattal is ütközött egy autó Vecsés és Üllő között

2020.02.11. 19:14

Összeütközött egy tehervonat és egy autó Vecsés és Üllő között egy vasúti átjáróban, olvasható a Mávinform Facebook-oldalán.

Az ütközés után az autó átsodródott a másik vágányon érkező személyvonat elé. A Blikk azt írja, a balesetben senki nem sérült meg, ugyanis amikor az autó sofőrje észlelte, hogy nem tud időben kihajtani az átjáróból, gyorsan kiszállt a járműből. A lap információi szerint az érkező vonat több méterre repítette a kocsit. 

A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt a vonatközlekedés Vecsés és Üllő között szünetelt, emiatt jelentősen hosszabb lett az esti vonatok menetideje a Budapest–Cegléd vonalon.

FRISSÍTÉS: 20:22-kor  Vecsés és Üllő között  egy vágányon, váltakozó irányban újraindult a vonatközlekedés, a baleset helyszínén sebességkorlátozás van érvényben. A Mávinform azt írja, a monori vonatok kedden már nem közlekednek, de a zónázó vonatok minden állomáson és megállóhelyen megállnak. Az InterCity, a távolsági gyors- és sebesvonatok sem mennek már kerülő útvonalon. 21 órától nem fogadják el a VOLÁN menetrend szerinti buszjáratokon a vasúti bérleteket és utazási igazolványokat.

A Budapest–Cegléd–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony, illetve a Budapest–Szeged közötti InterCity és távolsági sebesvonatok menetrendje csak szerda hajnalra állhat helyre, addig jelentősek a késések.