Gyurcsány: A családtagok vagyonnövekedése is legyen része a vagyonnyilatkozatoknak!

2020.02.12. 16:57

Gyurcsány Ferenc egy facebookos videóval reagált arra, hogy a Fidesz vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményez ellene, mert - ahogy Hollik István fogalmazott - "ki-be röpködnek milliárdok és százmilliók", és nem látszik, mire is költötte Gyurcsány az elmúlt négy évben felvett 2 milliárdos osztalékát. A DK elnöke „Na, akkor narancsillatú borzocskáim!” megszólítással azt válaszolta a Fidesznek: "Rendben van!", de feltételként azt szabta,

Csináljuk úgy, hogy a Fidesz pártelnöke, a mostani kormányfő is megmutatja, hogy hogyan tellett neki gyermekeit külföldön taníttatni, fizetni 5 millió forintos tandíjat Svájcban, hogyan tud elmenni labdarúgó-mérkőzésekre magánrepülőgéppel, és mi is megmutatjuk, hogy hogyan élünk.

Azt mondta, a DK pár napon belül benyújt egy törvényjavaslatot arról, hogy ne csak azt nézzék meg, a képviselőknek hogyan növekedett a vagyona, hanem azt is, hogy a családtagjaiké hogyan nőtt, és ebből hogyan éltek. És arra kérte Orbán Viktort, hogy győzze meg a Fidesz-frakció tagjait a javaslat támogatásáról.

Az idén január 31-én nyilvánosságra hozott képviselői vagyonnyilatkozatok átböngészése után kiderült, hogy a DK-elnök értékpapír-megtakarításai egy év alatt 659 millióról 734 millióra nőttek, a számláján 2,2 millió helyett már 3,7 millió forint van, továbbra is tartozik neki egy magánszemély 12 millióval, és megjelent a vagyonnyilatkozatában egy 225 milliós követelés "lakásvásárlás foglaló és előleg" címén. Viszont a tartozásai is nőttek: hiába tudott kétmilliót törleszteni egy banki hitelből, 58-ról 56 millióra apasztva azt, közben felvett 150 millió forint értékpapír fedezetű hitelt. Magyarázatként mindehhez leírja, hogy a kötcsei ház megvásárlására felvett hitel. Az Altus Portfólió Kft-ből 238 millió forintot vett ki, 60 millióval kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt.