új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Balog Zoltán újra a színpadon. A korábbi miniszter, a Fidesz pártalapítványának elnöke bejelentette, hogy jövőre is lesz évértékelő, viszont ő ebben a minőségében utoljára vett részt a rendezvényen. 

    Élő közvetítésünket ezzel lezárjuk, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk. 

  • Magyarország megérdemli, hogy sikeres legyen, mutassuk meg, hogy aki a magyaroknak vermet ás, maga esik bele. 

    Sokan gondoljuk, hogy ilyen 100 év után itt állni, annak bizonyítéka, hogy az Úristennek még tervei vannak az országgal. Készen állunk a hívásra, készen állunk a következő száz éves utazásra. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok - zárta bevett fordulatával beszédét a miniszterelnök. 

  • Orbánt szerinte sokan faggatják arról, hogy milyen lesz a Fidesz 2022-es választási stratégiája. Megfogadjuk egyik kedvenc politikai filozófusom, Muhammed Ali tanácsát: lebegjünk mint a pillangó, és szúrjunk, mint a méhecske. A szúrás már megvan, a lebegésen még dolgozni kell, de az is összejön 2022-re. 

    Orbán szerint nem dugjuk homokba a fejüket, látjuk, hogy az ellenzék már most készülődik, próbálgatják a közös szerelést, avantgard kombinációk jönnek létre: nyilas gatya, vörös mellény, rajta szivárvány kitűzővel. 

  • Akármekkora zűr is lesz Európában, meg fogjuk őrizni a nyugdíjak értékét, de kérdés, hogy mekkora lesz az ország mozgástere. Európa éppen most kerül hátrányba, mert az USA-ban és Kínában nagyobb a növekedés, többet fordítanak innovációra és honvédelemre, ami a fejlődés alapja. 

    Orbán szerint úgy tűnik, mintha Európa ki akarna szállni a versenyből. Ha nem akarjuk, hogy Európát letolják a pályáról, úgy kell együttműködést létrehozni a tagállamok között, hogy azok egymással is versenyezve a legjobb pályájukat futhassák. 

    Ne üljünk fel olyan vonatra, amelyről nem tudjuk, hogy hova megy - mondta arról, hogy óvatosan kell bánni az euró bevezetésével. 

  • Végül jöjjenek a baljós árnyak. Az európai gazdaság és az eurozóna térsége megállt. "Nyegléskedhetnénk, hogy az ő bajuk, de a magyar áruk 80 százaléka ezekbe az országokba irányul, az ő bajuk tehát a mi bajunk is" – mondta Orbán.

    2019-ben a német ipari termelés visszaesett, míg a magyar 5 százalékkal nőtt. 2020-ban igazi intellektuális és gazdaságpolitikai kihívás elé nézünk: növekedhet-e úgy a magyar gazdaság, ha közben az európai stagnál - ez a fő kérdés szerinte. Különösen aggasztó, hogy Nyugaton növekedni kezdett a munkanélküliség. 

  • A kormányfő szerint 2010 és 2018 között 90 ezerrel több gyerek született, mint korábban, viszont rossz hír, hogy a népességfogyás nem állt meg, a magyar továbbra is veszélyeztetett fajta. 

    A gyermek nem pénzkérdés, de számítanak az anyagiak. "Ha valóban áttörést akarunk elérni, akkor át kell törnünk a Rubikonon." Olyan intézkedés kell, hogy a gyermeket vállalók valóban jobban járjanak, mint azok, akik nem így tesznek. 

  • A héten a kormány klímavédelmi akciótervet fogadott el. Július 1-ével elkezdik felszámolni az illegális szemétlerakókat és büntetik a szennyezőket. Betiltják az egyszerhasználatos műanyagokat, lehetővé teszik a fém és üvegpalackok visszaváltását. "Meg fogjuk védeni a Dunát és a Tisztát."

    Szigorú fellépés a multikkal szemben, el fogják várni tőlük, hogy környezetbarát megoldásokat alkalmazzanak. A kormány a következő két évben 32 milliárd forinttal támogatja a kis és középvállalkozások zöldítését. 

    "Minden újszülött után 10 fát fogunk ültetni, ezzel 2030-ra elérjük, hogy 27 százalékkal növekedjen az ország erdős területe. Tíz év alatt meghatszorozzuk a naperőművek kapacitását" - mondta Orbán, aki szerint támogatni fogják az elektromos autók vásárlását, hogy az elektromos autó ne csak a gazdagok kiváltsága legyen. 

    Végül bejelentette, hogy Lengyelországhoz hasonlóan zöld államkötvényt bocsátanak ki. 

  • A klímaválság nem új jelenség, ezért 2050-re célul tűzzük ki, hogy klímasemleges legyen a gazdaság. A klímavédelem politikai divattá vált, a sok üres beszéd pedig lerontja az ügy fontosságát. 

    Amikor klímaváltozásról beszélek, akkor nemcsak politikusként, ötgyerekes apaként és nagyapaként beszélek. Orbánt bosszantja, amikor azt olvassa, hogy azzal lehet leginkább óvni a környezetet, ha nem vállalunk gyereket. 

  • Jól néz ki az ország, érthető, ha vannak, akik már aranykort kiáltanának, de ez még korai lenne. 

    Az előttünk álló éveket tekintve okunk van az aggodalomra. Veszélyes évek eljövetelét látom, beleértve 2020-at is. "Fenyeget a klímaválság, a demográfiai hanyatlás és baljós árnyak fenyegetik az európai gazdaságot". Aranykor helyett riadót kell fújnom - mondta. 

  • Orbán köszöntötte a honvédség tisztjeit, örült neki, hogy visszatértek. Arra kérte őket, hogy a kormányzati rendezvényeken vegyenek részt, de pártrendezvényeken továbbra se menjenek. Legyen úgy, mint régen volt - mondta a miniszterelnök, akit ezért is megtapsolt a hálás közönség. 

  • Azok, akik a magyar pedagógusokat, az oktatásunkat és a szakképzésünket gyepálják, lehetnének mértéktartóbbak is. Több tiszteletet a magyar munkásoknak, és több tiszteletet a magyar mérnököknek... a pedagógusokról nem is beszélve - húzta alá Orbán. 

    Sokan aggódnak, mert jelentős az autóipar a gazdaságban, de Orbán megnyugtatta a hallgatóságot, az ország már az autóipar új korszakában áll, elektromos autók gyártásához szükséges kapacitások is vannak itt. 

  • Külső és belső pénzügyi egyensúly melletti fenntartható növekedés egyik évtizedben sem volt az elmúlt 100 év során, csak 2010 óta. Orbán szerint európai mércével mérve eközben a vagyoni egyenlőtlenségek mérsékeltek maradtak, vagyis a gazdasági növekedés a legszegényebbekhez is eljutott - mondta a miniszterelnök. 

    A vagyoni alapú egyenlőtlenség Magyarországon "talán" a legalacsonyabb az egész EU-ban. Míg Németországban ez az arány Orbán szerint 70 százalék felett van, nálunk csak 45 százalék. 

  • Hogy viszonyul egymáshoz a 100 éves és a 10 éves évforduló - tette fel a kérdést magának Orbán, majd meg is válaszolta. "Az utolsó tíz évünk volt a legsikeresebb tíz az elmúlt száz év magyar történetében" - mondta a kormányfő, aki szerinte míg ő ezt csak óvatosan meri kijelenteni, az amerikai elnök biztosan frenetikus beszédet tudna erről mondani. 

  • "Elkötelezettek vagyunk a cigányság felemelkedése mellett, ebben társadalmi konszenzus is létrejött." Orbán szerint a gyöngyöspatai ítélet egy ígéretes felemelkedési pályára csapott be villámként. A származás nem adhat stigmát, de előjogot sem, "a pénzért pedig származásra való tekintet nélkül mindenkinek meg kell dolgoznia". 

  • Populista az, aki ígéreteket tesz a választóknak, bár tudja, hogy azokat nem lesz képes betartani. Aki ígéretet tesz és teljesíti, az nem populista, hanem demokrata, mi magyarok pedig nyugodtan sorolhatjuk magunkat ebbe a kategóriába - mondta Orbán. 

  • Tisztelt fiatalok, 10 év alatt felnőtt egy generáció, amelyik már hírből sem ismeri, mit jelent az, hogy megszorítás, őszödi beszéd, rendőrattak és azt sem tudják, mi az a nokiás doboz. Aki sohasem látott medvét, nem is fél tőle, de jó ha tudjátok, hogy a medve nem játék - üzente Orbán a fiataloknak. 

  • Háromszor próbálta Soros György kifosztani az országot. Először a 90-es évek elején akarta felvásárolni a teljes magyar államadósságot. Aztán 1994-ben Soros meg akarta venni az OTP, de nem sikerült, "köszönet ezért Horn Gyulának" - mondta Orbán. 

  • Tíz éves kormányzása azért lehet sikeres Orbán szerint, mert nem az emberek feje felett, hanem az emberekkel együtt cselekedett. Ezt hívják nemzeti konzultációra épülő kormányzásnak. 

    "A liberális nem más, mint diplomás kommunista" - egy erős idézet Orbántól, aki ezt azzal kapcsolatban jelentette ki, hogy szerinte kik vitték csődbe 2010 előtt az országot. 

  • Tíz éve megy a vita arról, milyen rendszer jött létre Magyarországon; nevezik illiberálisnak, poszt liberálisnak, autoriter és hibrid rendszernek, demokratúrának meg a jó ég tudja, minek nem. Orbán szerint nincs máshol olyan szerzet Európában, mint a mi államrendszerünk, talán csak Lengyelországban.

  • 2010-ben úgy gondoltuk, hogy vagy találunk egy utat vagy csinálunk egyet és mivel a Washington és Brüsszel útja nekünk nem volt járható, csináltunk egyet - mondta Orbán, aki ismét köszönetet mondott Schmitt Pálnak, a Fidesz alkotmányozását aláíró Schmitt Pálnak. 

  • Száz év után tíz év, mert van itt egy másik évforduló is - fordult rá Orbán kormányzásának tizedik évfordulójára. Szerinte 2010-ben azért lett kétharmada a Fidesznek, mert sokan reménykedtek és sokan kétségbe voltak esve. 

    A politikában töltött évtizedek alatt megfigyeltem, hogy minden sikertörténet, minden felemelkedés története az önbecsülés helyreállításával történik, gondoljunk csak Trump Amerikájára és Boris Johnson Nagy-Britanniájára. 

  • Száz évvel a trianoni halálos ítélet után azt jelenthetem Önöknek, hogy élünk és Magyarország még mindig megvan - mondta Orbán, aki nagy tapsot kapott ezért. Úgy látja, hogy a történelem megadta az esélyt, hogy a közép-európai népek új szövetséget jelenthessenek ki, és a keletről és nyugatról érkező fenyegetéssel szemben megvédhessék magukat. 

  • Trianon 100. évfordulójának említésével kezdte évértékelőjét Orbán, aki elmondta, hogy miről szólt volna száz éve az évértékelő, ha akkor kellett volna tartani. Ez a diktátum nemcsak az első világháborút zárta le, ha a magyarok történetének addig tartó szakasza is. Az ország ekkor elvesztette kétharmadát, és minden harmadik magyar határokon túlra került. 

    Orbán szerint Trianon halálos ítélet volt, nem volt még olyan ország a történelemben, hogy egy ország túlélt volna egy ilyen veszteséget. "Összehúzódzkodtunk és berendezkedtünk a túlélésre" - jelentette ki Orbán, hogy mit csináltak a magyarok Trianon után. 

  • Ehhez a közösséghez tartozni, életformát jelent, nem valami konjunkturális dolog - mondta Balog, aki később Niedermüller Péter szavaira utalva megjegyezte, hogy Magyarországon nem kell igazolvány ahhoz, hogy magyarok, fehérek, keresztények, heteró férfiak és nők lehessünk.

  • Köszönjük, hogy Győrben helyre állítottad a keresztény-polgári nemzeti oldal becsületét - emelte ki Balog Zoltán a nézőtéren helyet foglaló Dézsi Csaba Lászlót, aki nemrég megnyerte Borka Zsolt lemondása után a győri időközi polgármesterválasztást. 

  • Bár ősszel elválltak Rogán Antallal, az üzletasszony és egykori politikusfeleség továbbra is a NER oszlopos tagja maradt. Tudósítónk szerint nagyjából egy időben tűntek fel a teremben a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterrel. 

  • Orbán a négyzeten vagy a köbön, de legalábbis minden tekintetben. Ha a vendégek közül valaki nem tudná, hogy kinek az évértékelőjére jött, akkor melegítésként patetikus filmzenei aláfestés mellett megnézhetett egy kis imázsfilmet Orbán Viktor korábbi beszédeiről:

    Orbán Viktor látható a kijelzőkön is az évértékelő előtt
  • Egészen szórakoztató, ahogy az elmúlt években a kormánymédia ráállt annak hangsúlyozására, hogy bizony, Orbán Viktor honosította meg Magyarországon az évértékelő beszéd műfaját. 

    Az M1-en Mráz Ágoston Sámuel, a kormányközeli Nézőpont Intézet vezetője vezeti fel a miniszterelnököt, megszólalását pedig azzal kezdte, hogy Orbán kezdett el itthon évértékelőt tartani, de ha ez nem lenne elég, azt is Orbán találta ki, hogy milyen állításokat lehet tenni a politikai évad, a parlament tavaszi ülésszakának kezdete előtt.

  • Helyszíni tudósítónk szerint a szervezők most is ügyelnek arra, hogy az épületben a sajtó munkatársai ne férkőzhessenek a vendégekhez; előzetesen közölték, hogy a beszéd után ki fogják kísérni az újságírókat.

    Stábunk közben a Várkert Bazár előtt próbálja megkérdezi az érkezőket 2019. fejleményeiről, a kormánypártok részéről egy embernek kint is az a dolga, hogy bekísérje a vendégeket, ezzel nehezítve az újságírók dolgát.