Az ellenzéki pártok is reagáltak Orbán Viktor évértékelőjére

HUSZ2037
2020.02.16. 19:09

Orbán Viktor vasárnap délután tartotta évértékelőjét a Várkert Bazárban, amiről részletesen itt olvashat. Az elhangzottakra az ellenzéki pártok is reagáltak. 

Demokratikus Koalíció: Az évet ugyan Orbán értékelte, de a végső ítéletet a nép fogja kimondani felette

A Demokratikus Koalíció közleménye szerint a miniszterelnök nem történelmet írt, hanem rémregényt, miközben az ország soha nem volt annyira megosztott mint most.

Nemzet és nemzeti kormányzás helyett pártállam és pártlogika diktál. Magyarország az elmúlt 10 évben a lemaradók, a vesztesek közé került. Semmit nem ér az összeszerelő üzemként létező Magyarország gazdasági növekedése, ha közben a közjó helyett a szűk politikai-gazdasági elitcsoportok érdekét szolgálja a kormány. Iskolarendszerünk széthullóban, minden harmadik iskola tanárhiánnyal küzd. Orvosi rendelőink, kórházaink egyre kevésbé képesek a gyógyulás reményét és képességét hordozni, ezzel szemben a drámai orvos- és nővérhiány mellett növekednek a várólisták, nálunk halnak meg Európában a legtöbben megelőzhető betegségekben

- írják. Bírálták a családpolitikát is, szerintük a kormányzati propaganda fénypontjában álló családvédelmi akciótervek ellenére békeidőben még soha nem született olyan kevés gyermek, mint a tavalyi esztendőben. Cinikusnak nevezték a nyugdíjpolitikát, ami miatt a mai nyugdíjasok egyre rosszabbul élnek a még aktív polgártársaikhoz képest. Magyarország elveszítette barátait az európai népek közösségében, a magyar kormányfő a tiszteletreméltó demokrata helyett a kínos bajkeverő kategóriájába került. Mindezért állunk élesen szemben Orbán egész rendszerével.

Az évet ugyan Orbán értékelte, de a végső ítéletet a nép fogja kimondani felette. Az pedig lesújtó lesz.

- fejezi be a DK a közleményét. 

Párbeszéd: Orbán Viktor megfáradt Bástya elvtársat játszott évértékelőjén

A Párbeszéd szerint Orbán Viktor a "Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység" jegyében beszélt kormánya eredményeiről. Közleményükben végigvették, milyen pontokkal nem értenek egyet.

Szerénységre volt is oka, hiszen eredmények nincsenek: az irredenta, migránsozós, kommunistázós, sorosozós, unió-, bíróikar- és cigányságellenes retorika mögött üresség, szégyen és kudarc bújik meg. Tragikus helyzetben van az egészségügy, de arra nem volt Orbánnak válasza, hogy hogyan oldja meg a várólistákat, az orvosok és ápolók béreit, a rákos halálozások csökkentését. Az oktatás romokban, de ott sem hallottuk, hogy hogyan javul a gyerekek teljesítménye, és hogyan állítsuk meg a tanárok folyamatos pályaelhagyását. Lakhatási válság van, de nem lettünk okosabbak abban, hogy hogyan lesz a fiataloknak otthona, a szegénységben élőknek kifizethető gázszámlája. Tudjuk, hogy idén tovább csökkent a gyerekszületések száma, és nem halljuk, hogy mi a kormány terve a meg nem született első és második gyerekekkel kapcsolatban. De a kormány klímatervével is probléma van: az, hogy az nem klímaterv. Orbán a klímaválság kapcsán nem, hogy válaszokat nem ad, de még a kérdéseket sem érti. A miniszterelnök valószínűleg azt is elfelejtette, hogy a Fidesz képviselői voltak egyedül azok, akik nemrég nem szavazták meg az európai parlamentben az egyszer használatos műanyagok betiltását az Unióban. Orbán Viktor megoldások helyett ismét milliárdokba kerülő "nemzeti konzultáció"-val tereli el a figyelmet a lényegről, és hajszolja a magyar embereket egy újabb gyűlöletháborúba. A Párbeszéd programja minden felsorolt kérdésben világos. Első pont: Orbán Viktornak és kormányának mennie kell.

Magyar Liberális Párt: Az illiberális nem más, mint diplomás populista

A közlemény szerint Orbán Viktor évértékelői évek óta ugyanabban a mederben zajlanak, de az illiberális lózungokra a magyar társadalom egyre kevésbé vevő, szerintük ezt a 2019-es önkormányzati választások eredménye is megmutatja.   

A gyűlöletkeltéssel, Soros György, a cigányok és a meleg közösség megbélyegzésével nem lehet eltakarni a keserű valóságot, az Orbán-kormány a páratlan gazdasági lehetőségek ellenére is egyre rosszabbul teljesít. A mindent átható korrupció során közpénzek százmilliárdjai vándorolnak a miniszterelnök köreihez, miközben az alapvető szolgáltatások kritikán aluli színvonalúak.

A közlemény szerint elégedetlenek az emberek, mert kihagyják őket a döntésekből, a nemzeti konzultációk is a propagandáról szólnak. 

LMP: Orbán Viktor mesevilágban él 

Az Orbán Viktor miniszterelnök által vasárnap bejelentett klímavédelmi intézkedéseket már régen meg kellett volna tenni, azok nincsenek összhangban a jelenlegi kihívásokkal

- mondta Schmuck Erzsébet, a párt társelnöke vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

Az ellenzéki politikus a kormányfő évértékelőjére adott reakciójában kiemelte: kizárólag akkor tudnak hinni a kormánynak a környezet- és természetvédelem területén, ha azonnali érdemi változtatásokat hajt végre.

Schmuck szerint elsőként létre kellene hoznia egy klíma- és fenntarthatósági minisztériumot, továbbá a költségvetésben is forrásokat kellene elkülönítenie az ágazatnak.

Kiemelte, az Orbán-kormány az elmúlt tíz évben nem tett semmit a környezet- és természetvédelem területén, sőt teljesen leépítette annak intézményrendszerét is, kezdve a szaktárca megszüntetésével.

Az LMP politikus szólt arról is, a kormányfő nem veszi figyelembe, hogy a megújuló energiaforrásoké a jövő, amikor az "atomenergia bebetonozásával" akarja csökkenteni az ország szén-dioxid kibocsátását. Megjegyezte továbbá, a karbonsemlegesség eléréséhez nem elég csupán fákat ültetni, hanem erdőket kell létrehozni.

Kendernay János, az LMP másik társelnöke úgy fogalmazott, Orbán Viktor "mesevilágban él", mivel nem látja, hogy az elmúlt évek gazdasági növekedését egyrészt az uniós támogatások, másrészt a külföldön munkát vállaló magyarok hazautalásai alapozták meg.

Jobbik: Orbán Viktor elengedte a dolgozók és a nyugdíjasok kezét

A világ bajait szívesen megoldaná, most már akár a klímaválságot is, főleg, ha Mészáros Lőrinc költheti el a rá szánt pénz

-kezdődik a Jobbik reakciója az évértékelőre.

A Jobbik szerint a zöldpolitikából leginkább a zöldhasú érdekelheti az ország első emberét. A magyarokat meg leginkább a közelgő gazdasági válság, amitől meg kellene védeni a családokat.

Annyi derült ki, hogy Orbán Viktor nem tudja, honnan lehetne pénzhez juttatni a magyarokat. Pedig nem bonyolult: nem kell többet lopni. Ha ez nem elég, javasoljuk a nemzeti konzultációkba csomagolt, gyűlöletre költött százmilliárdokat bér- és nyugdíjemelésre fordítani. 

 - áll a közleményben. 

Mi Hazánk: Nem elég bátor a kormány politikája

A Hi Hazánk az évértékelőre kiadott közleményében visszakanyarodik Gyöngyöspatához, szerintük "a magyaroknak járna kártérítés, mert valójában ők az áldozatok". Szerintük  hazánkat ki kellene léptetni a strasbourgi bíróság fennhatósága alól a börtönbiznisz felszámolásához,  de ezekhez nem elég bátor a Fidesz.  

A közleményükben szó esik a demográfiai kihívásokról, mely szerint a Mi Hazánk

kizárólag olyan családtámogatási formákat támogat, amelyek a dolgozó családokat segítik, és nem erősítik a megélhetési gyermekvállalást. Álságos Orbán Viktortól a terhességmegszakítások számának csökkenéséről beszélni, hiszen az mindössze annak a következménye, hogy kevesebb a megfogant gyermek is; valójában az Orbán-kormány és a Gyurcsány-kormány abortuszpolitikája között semmi különbség nincs.

Az évértékelőre kiadott közleményükben határozottabb fellépésre szólítják fel a kormányt a határon túli magyarok jogainak érvényesítéséért, az Országgyűlést pedig arra kérik, hogy mondja ki a trianoni békeszerződés semmisségét. 

(Borítókép: Huszti István / Index)