Orosz Bernadett volt barátja állítja: nem emlékszik a bántalmazásra

2020.02.20. 08:05

Röviddel azután, hogy kiderült, ötmilliós kártérítést követel volt barátnőjétől személyiségi jogi perben, a brutális bántalmazással gyanúsított K. István megszólalt a Borsnak. Elmondta, azért vállalta az interjút, mert meglátása szerint túl sok valótlanság hangzott már el, és beszélt arról is, hogy megismerkedésük után két hónappal már megkérte a nő kezét, ám mivel Orosz Bernadett ekkor még férjnél volt, az esküvőre várniuk kellett a válással. Mivel az asszony szeptemberben jogerősen elvált, Bujákon, az osztálytalálkozón bejelentették, hogy összeházasodnak. A nőt még ezen a napon súlyosan bántalmazta a férfi, aki azt állítja, nem emlékszik rá, hogy mi történt valójában.

Nem ittam sokat, ezt a véralkohol-vizsgálat is alátámasztja, így nem is értem, miért  nem emlékszem semmire. Egy filmszakadás után már csak az van meg, hogy a rendőrök támogatnak és kérdezik, mi történt

– mondta a férfi a Borsnak. A nyugalmazott katonai alezredes két nappal később látta a képeket, amiket Orosz Bernadett közzétett magáról a Facebookon, és amit ezután órási sajtóvisszhang követett. 

Összeszorult a szívem, és elsírtam magam, amikor megláttam. Nem akartam elhinni, hogy ezt én okoztam. Ha így van, azt nagyon sajnálom, és természetesen vállalom érte a felelősséget. Azt azonban már akkor elképzelhetetlennek tartottam, hogy Bernadett életére törtem és fojtogattam volna, hiszen mindennél jobban szerettem.

– idézi a Bors K. Istvánt, aki úgy tudja, az eljárás során készített orvosi szakvéleményből kiderül, nem tört a nő életére, és a sérülései sem voltak olyan súlyosak, mint amilyennek a képeken látszanak.

Ennek ellentmond, hogy az ügyben eljáró nyomozó a nőnek a nyomozás után állítólag azt mondta: 

ilyen brutális támadást nő ellen még nem követtek el.

K. István azt mondta, az otthonában tárolt fegyverek sem hozzá tartoznak, hanem azok a fia szabályosan tárolt légfegyverei voltak. A férfi úgy véli, nem volt helyes, hogy Orosz Bernadett közzétette a nevét, foglalkozását és lakóhelyét, emiatt ugyanis 16 éves fiának kollégiumba kellett mennie. A személyiségi jogi perre reagálva úgy fogalmazott: ez szimbolikus jelentőségű, „mivel Bernadett pontosan ezt az összeget követelte tőlem, én pedig szerettem volna jelezni, hogy ennek az ügynek a lezárásának nem a sajtón keresztül üzengetés és az emberek hergelése a megoldása” – mondta, majd hozzátette, sajnálja a helyzetet, amibe Orosz Bernadett került, de ő, mármint K. István, mindent elvesztett, ami fontos volt neki. A Bors kérdésére elmondta azt is, várja, hogy lezáruljon az ügy.

A bántalmazás után felismerhetetlen lett az arca

Ahogy arról az Index korábban már többször beszámolt: sokkolni akart, hogy valaki végre figyeljen és segítsen, ezért tette ki Orosz Bernadett tavaly decemberben a Facebookra azokat a fotókat, amiket az összevert arcáról készített. A képeken gyakorlatilag felismerhetetlen: a haja a rászáradt vértől csomókban áll, az ütésektől felduzzadt arca kék-zöld folt. 

Az Indexen pont azon a napon jelent meg egy párkapcsolati erőszakról szóló négyrészes cikksorozat első része, amikor Orosz Bernadett értesült arról, hogy ötmillió forintot követel tőle a volt barátja. Ebben a cikkben négy olyan bántalmazott nő portréját közöltük, akik párkapcsolati erőszak áldozatai lettek. A cikkben bemutatott áldozatok egyike Orosz Bernadett.

Az Index által megkérdezett, az ügytől független jogászok egybehangzó véleménye szerint a férfi életében a káros hatások (ellehetetlenült az élete) akkor is bekövetkeztek volna, ha a verés után nem kerül ki a Facebookra a neve. Ugyanis szerintük a verekedésének a következménye ez, nem pedig a jogtalan facebookos nevesítésnek.

 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport