Fűtés és víz nélkül hagyta a lakókat a veresegyházi lakópark beruházója

HUSZ3435
2020.02.21. 13:50
Egyre súlyosbodik az a kétmilliárd forintról szóló vita, amely miatt a veresegyházi Gyermekliget lakópark lakói attól tartanak, hogy részben vagy egészben évekkel korábban kifizetett lakásaik végül elúsznak. A beruházó a szerződések felmondásáról szóló üzeneteket küldött ki többeknek, a héten pedig több lakásban kikapcsoltatta a vizet és a fűtést. Mindezt úgy, hogy a szerződésnek a cég nem tett eleget, hiszen mindmáig nem szerezte meg az épületek használatbavételi engedélyét, így kötbérrel tartozik a lakóknak. A cég elleni feljelentések ellenére a lakók nem látják, hogy a rendőrség aktívan rajta van az ügyön. Az önkormányzat korábban ígéretet tett a lakók megvédésére, szerdán azonban ettől visszalépett.

Amíg a lakók többsége nem volt otthon, több lakásról leszereltette a külső mérőórákat a veresegyházi Gyermekliget lakópark négy épületében a beruházóhoz köthető cég. Minderre közvetlenül a lakók és a beruházó cég képviselői közötti lökdösődéssel és kiabálással zajló vita után került sor, ami jelzi, hogy egyre feszültebb a helyzet a csaknem száz család lakta lakóparkban. (És az ügy az ugyanekkora Gyermekliget II.-vel folytatódhat, amely a csúszások ellenére messze van a késztől, de 900 millió forint már áll benne a vevőktől, akik aggódva figyelik a beruházás bizonytalan sorsát.)

A ház évek óta húzódó történetéről, a Gábor Csaba vállalkozóhoz köthető beruházó cég és a hitelező Travill Invest Zrt. közötti kétmilliárd forintos vitáról és a Pásztor Béla által vezetett önkormányzat közvetett felelősségéről itt, itt és itt olvashat bővebben.

Kötbér nincs, rezsikövetelés van

A helyzet röviden a következő:

  • Eredetileg a TP-Komplex kezdte a beruházást, amely az önkormányzat közbenjárása után 2 milliárd forint hitelt vett fel a Travill Invest Zrt.-től a Gyermekliget projektre, megállapodva, hogy a lakások vevői a Travill felé továbbítják a vételárat.
  • 2018 februárjában a Travill felmondta a szerződést arra hivatkozva, hogy nem jött be nekik minden szerződés után a vételár. A beruházó szerint viszont azért, mert a hitelszerződés pillanatában a TP Komplexben résztulajdonos volt a Travill tulajdonosa, ami pénzügyi szolgáltatás esetén szabálytalan, és a Travill így akarta felszámolni ennek nyomait.
  • A Gyermekliget épületein jelzáloga van a Travillnak, de a tulajdonos időközben a TP Komplex helyett az Ecomont Trade Kft. lett, később ez a cég kötött szerződést az újabb vevőkkel. (Mindkettő köthető Gábor Csabához.)
  • A Travill Zrt. követeli vissza a kétmilliárd forintos hitelt, a beruházó szerint erre ingatlanfedezetei elegendők, de a pénzt a Gyermekliget II.-ből tudja majd teljesen rendezni, ha előbb nem találnak megállapodást. Igaz, hónapok óta nem is tárgyalnak.
  • A lakók részben vagy egészben kifizették a lakásokat, de a használatbavételi engedélyt a beruházó nem szerezte meg, így a lakók papíron még mindig nem egy-egy lakás, csupán egy telek résztulajdonosai. Ennek ellenére a lakásokban laknak a beruházó jóváhagyásával – aki egyébként kötbérrel tartozna a vevőknek a csúszás miatt.
  • A Travill már kilátásba helyezte a jelzálog érvényesítését, és feljelentést tett a rendőrségen. És mivel a lakásoknak nincsen külön helyrajzi számuk, a végrehajtástól nem mentesülnének automatikusan a már megvett és kifizetett ingatlanok.
  • Használatbavételi engedély híján a közműcégekkel nem szerződhetnek a lakók, így a beruházó cége áll a közművek és a lakók között. A cég egy ideig azzal nyugtatta a lakókat, hogy amíg nem teljesíti a szerződésben foglaltakat (azaz a helyzet nem tisztázódik minden szempontból), nem is kér rezsidíjat. Egy év után mégis kért, de ezt a legtöbben nem vitatták, miután a legtöbb helyen ehhez mérőórákat is felszereltek. 
  • Tavaly ősszel visszamenőleg mégis kért, az órák előtti időkre is jöttek a lakókhoz a 200-400 ezer forintos számlák, 300 forint/négyzetméteres átalány címén.
  • A lakók egy tavaly év végi fórumon a települést 55 éve (!) vezető polgármesterhez fordultak azzal, hogy hajlandók fizetni, de nem bíznak a cégben, sokaknak szerződéses viszonyuk sincs vele, mert még a Gábor Csabához köthető másik cégtől vették a lakást, ezért az önkormányzaton keresztül lennének hajlandók fizetni.
  • Végül Gábor Csaba elállt a visszamenőleges követeléstől, az önkormányzat pedig ígéretet tett arra, hogy ha a vállalkozó mégis lekapcsoltatná a közműveket, akkor hatóság bevonásával kel a lakók védelmére.
  • Végül ez utóbbi ígéretek egyike sem teljesült, ezzel újabb probléma szakadt a lakásuk megmaradásáért is aggódó lakók nyakába.

Kismamák, családok fűtés nélkül

„Két és fél éve várjuk, hogy a nevünkön legyen a kifizetett lakásunk” – mondta az egyik lakó Szabó Bence,

aki várandós feleségével lakik az egyik lakásban, ahol szerdán kikapcsolták a fűtést és a vizet. 

A kifizetett lakásba 2017 második felében a cég jóváhagyásával költözött be – hiszen használatbavételi engedély továbbra sem volt, ám valahol lakni kellett –, és a vállalkozó jelezte: cserébe azért, mert a beruházó nem tudta tartani a szerződésben vállalt határidőket – ami miatt kötbért kellett volna fizetnie – nem számlázza ki a rezsit. 11 hónap után mégis felszerelte az órát, de Szabóék közölték: ehhez legyen a nevükön a mérőóra – azaz a beruházó a szerződésnek megfelelően szerezze be a használatba vételi engedélyt –, de legalább mutasson a cég befizetési bizonylatot, hogy legalább az biztos legyen, hogy az egyébként sem lakossági, hanem ipari áron számlázott közművekre fizetett pénzt az Ecomont valóban a közműcégeknek továbbítja. Egyik feltétel sem teljesült. Eközben Szabó szerint a beruházó több millió forintnyi kötbérrel tartozik. 

A kötbértartozásra – ami az adásvételi szerződés szerint a „műszaki átadásig” jár a lakóknak, bár vitatható, mi számít annak – Gábor Csaba a lakók elmondása szerint annyit mondott: „azt nem kaptok”, esetleg „örüljetek, hogy bent lakhattok a féláron vett lakásban”. A félár valójában az akkor kifizetett piaci árat jelenti, ami valóban kevesebb, mint ha ma vennének lakásokat.

Aki fizet, az is fizessen még

Van, aki a mérőórák alapján 2018 ősze óta fizeti a rezsit, annak ellenére, hogy a közművet nem írathatják a nevükre – hiszen a lakásnak használatbavételi engedély híján nincsen helyrajzi száma –, és a számlákat az Ecomont küldi ki. Ennek ellenére Barna András is kapott visszamenőleg 11 hónapra átalánydíjon számított követelést a közművekre.

Az Ecomont közölte: aki nem fizet, annál kikapcsolja a közművet. Ezt annak ellenére tette, hogy korábban a polgármester közbenjárására megszervezett lakógyűlésen közölte, nem lesznek visszamenőleges követelései. Ekkor a polgármester közölte, ha Gábor Csaba mégis így tenne, úgy a jegyző révén közbeavatkozik a lakók védelmében.

Most azonban a lakók szerint Pásztor Béla közölte: az önkormányzat nem érintett az ügyben, nem áll módjában beavatkozni.

A polgármester elzárkózott attól, hogy nyilatkozzon az Indexnek.

Igaz, valóban nehezen avatkozhatna közbe az önkormányzat, és ehhez megint a használatbavételi engedély hiánya jön a vállalkozó segítségére: lakások esetén megakadályozható lenne a lekapcsolás, ám a lakópark státusza – a látszat ellenére – csupán építési terület. Így birtokvédelmet is nehéz kérniük a lakóknak a gyakorlatban meglévő otthonaikra.

„Velem egyszerűen közölte, hogy kirak a saját lakásomból, ezt rendőrségi jegyzőkönyvbe is mondtam” – idézte fel Barna András. Vele együtt több  értetlenkedett amiatt, hogy a többtucatnyi feljelentés ellenére nincs látható jele a jelenleg a Pest Megyei Rendőrkapitányságon zajló nyomozásnak. 

A vevők kiszolgáltatott helyzetét mutatja az is, hogy nem látják értelmét a kötbérért való pereskedésnek sem: elmenne a perre a kötbér összege, és talán nem is lenne miből behajtani a Gábor Csabához köthető cégektől a pénzt.

De nem csak a visszamenőleges rezsi címén próbál a csapdába esett lakóktól újabb pénzhez jutni a beruházó: azoktól, akik banki hitelt is vettek fel a lakás megvételéhez – de azt a bank nem tudja utalni, amíg nincs meg a használatbavételi engedély –, azt követelte, hogy önrészként fizessenek be további pénzeket. Amikor erre egy korábbi lakógyűlésen egy asszony azt mondta, nem tudja ezt megtenni, Gábor Csaba közölte: nyilván nem vállalt az ügyfél olyan pénzügyi konstrukciót, amelyben nem tud helytállni. Akkor ez a megjegyzés a meglepően nyugodt légkörben telt fórumon nem keltett felhördülést, ám a lakók hangulata – a szerda esti spontán gyűlés alapján – radikálisan változóban van. 

Megkerestük Gábor Csabát, aki későbbre ígérte válaszait.

 (Borítókép: Lakók a veresegyházi fórumon / Fotó: Huszti István / Index)