A Rogán-tárca fotópályázatán jobban járt a zsűri, mint a győztesek

2020.02.25. 05:07

A Kormány kitette a honlapjára a Rogán-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda szerződéslistájának frissítését, amelyből kiderül, hogy a tárca mire mennyit költött. 

Kiderül például az, hogy a Magyarország 365 nevű, tavaly év végi kormányzati fotópályázat meglehetősen gáláns volt az öt zsűritaggal, akik közül négyen neves fotósok-fotótörténészek, egyikük pedig a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója. A zsűrielnök 2 706 360 forintot, a négy további tag fejenként 1 353 181 forintot kapott a három és fél hónapos megbízásért. Ez összesen 8 millió 119 084 forint, ami fotós kollégáink szerint nem nevezhető általános nagyságrendnek egy fotópályázatnál.

Ez az összeg egyébként nagyságrendileg összemérhető az összdíjazással is, ugyanis három kategóriában hirdettek győzteseket, az első helyezett egymilliót, a második félmilliót, a harmadik 300 ezret kapott, plusz egy egymilliós közönségdíj is volt kategóriánként. Ez összesen 3-szor 2,8 millió forint, ami 8,4 millió.

A dokumentumból kiderül az is, hogy az összes győztestől térítés nélkül, azaz ingyen megszerezték a képek felhasználási jogait 2024 decemberéig.

Az idáig sorolt összegek egyébként semmiségek az összköltséghez képest, ugyanis az Antenna Hungária a fotópályázat "kommunikációs és rendezvényszervezési feladatainak ellátása" címén bő 275 millió forintos keretszerződést kötött a tárcával.